Dtum
Login with Facebookk
1900 | Január

Elektromos világítás Pozsonyban

Korábban már emlitettük, hogy a város a pályázó czégek néhányával tárgyalásokba bocsátkozott.

Ezen tárgyalásoknak eredménye az, hogy a város az Oesterreichische Schuckert-Werke bécsi czégnek adta meg az engedélyt. Döntő az volt, hogy a nevezett czég nemcsak valamivel olcsóbb ajánlatot tett, hanem arra is kötelezte magát, hogy Pozsonyban két éven belöl nagyszabásu elektromos gyárat épit, a melyet illetőleg semmiféle állami vagy városi kedvezményt nem kiván.

 

Emellett a város kikötötte, hogy a vállalkozó czégnek a kb. 170 000 k áru kábeleket magyarországi kábelgyártól kell beszereznie. Pozsonyból ujabban még azt irják, hogy a szükséges akkumulátorokat, melyek kb. 70 000 k-ba fognak kerülni, szintén magyarországi czég fogja szállítani, a mótorokat és generátorgáz-telepet illetőleg pedig ugyancsak budapesti czégnek kb. 112 000 k-ról szóló ajánlatát fogadták el. Ezek szerint a kb. 457 000 k-át tevő munkálatokból csak mintegy 90 000 k árut fog a Schuckert-czég maga szállítani.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98