Dtum
Login with Facebookk
1900 | Június

Pénzbeli segély oláh iskolaknak

Régi panasz volt magyar részről, hogy a romániai kormány pénzbeli segélyt nyujt magyarországi oláh iskoláknak s ez által hozzájárul a nemzetiségi izgatások szításához.

Az országgyűlésen és a delegácziókban ismételve felhozták ezt, törvényt is hoztak ellene még Tisza minisztersége idejében. Mind nem használt. A brassói görög-keleti román egyházközség az általa fenntartott középiskola részére évenként 38,000 frankot huzott a bukaresti kormánytól.

 

Ismeretes, hogy ez a középiskola régóta fészke a magyarellenes szellemnek.

A magyar kormány tehát betiltotta ezeknek az iskoláknak Romániából való segélyezését. De erre a brassói román görög-keleti egyházközség azzal állott elő, hogy neki ez az évi segély Romániában egykor birt birtokai jogán jár, mely birtokokat a romániai kormány államositotta s most kártéritésül fizeti a fentemlitett évi összeget.

 

Széll Kálmán részletesen előadta ennek a dolognak miben állását.

E szerint sikerült okmányokkal bizonyitani, hogy a brassói egyháznak az emlitett évi segítség csakugyan kártalanitás képen jár. Ennélfogva a magyar és a román kormány abban állapodtak meg, hogy ez utóbbi az emlitett évi járadéknak megfelelő tőkeösszeget, 953,000 frankot romániai államkötvényekben letéteményez a magyar központi állampénztárban s az évi járadékot innét a magyar közoktatásügyi miniszter fogja kiutalványozni a brassói egyháznak, számadási kötelezettség mellett. A képviselőház nagy többsége helyesléssel vette tudomásul e nyilatkozatokat, s belenyugodott e kérdésnek ilyetén rendezésébe.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98