Dtum
Login with Facebookk
1900 | Március

Megalakul az Ajax Amsterdam

Új futball egyesület alakult március 18-án Hollandiában. Alapítói Han Dade, Floris Stempel és Karel Reesel reáliskolai tanulók.

 

A "sportsmanek" második próbálkozásáról van itt szó, hiszen 1883-ban Egyesület néven már életre hívták. 1894-ben hiába változtatták meg a nevét Foot-Ball-Club Ajaxra, az sem hozott szerencsét.

 

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Ajax Amsterdam
Szabó Zoltán

Az Ajax Amsterdam a legsikeresebb holland egyesületek egyike. Homérosz Iliászának két hőse is az Ajax névre hallgatott, mindketten elestek a trójai háborúban, róluk kapta az egyesület a nevét. Az egyik harcos, Telamon salimisi király fia, 12 hajót vezetett Trója alá.

 

A görögök seregében Achilles mellett a legvitézebb és legdaliásabb hősként harcolt, méltó ellenfele volt Hectornak a páros viadalban. A másik hős, Locris királyának, Oileusnak és Eriopisnak fia, 40 hajóját vezette Trója ellen, egyike a legvitézebb görögöknek, aki szintén Achilleus oldalán harcolt és különösen kiváló futó és dárdavető volt.

A századfordulón – amikor Pierre de Coubertin báró kezdeményezésére felújították az olimpia játékok hagyományát – szerte a világon fellendült a sportélet, sorra alakultak a sportegyesülete és szinte magától értetődő volt ezeket a klubokat a görög mitológia egyes szereplőiről elnevezni.

Így történt ez az amszterdami klub esetében is. Egy reáliskola néhány tanulója alapította meg 1883-ben a futball egyesületet. Először egyszerűen az Egyesület nevet adták neki, de 1894-ben Foot-Ball-Club Ajax-nak nevezték el az ókori görög hős, Ajax nyomán. Egy vita után a legtöbb tag kivált a klubból és az egyesület megszűnt. 1900. március 18-án hívta ismét életre Han Dade, Floris Stempel és Karel Reeser. 1900. szeptember 29-én játszotta le első mérkőzését a DOSB ellen.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Ajax logo Ajax Amsterdam, 1900
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98