Dtum
Login with Facebookk
1900 | November

Egy fürdő bukása - és más rövid hírek

Egy fürdővállalat bukása.  A Rajecz-Teplicz fürdő-vállalat a bukás szélén áll. A vállalat, amelynek alaptőkéje 240 000 korona, az Érsekújvári takarékpénztártól 200 000 korona kölcsönt vett föl, amelynek törlesztési részleteit azonban már 1896 december óta nem tudja fizetni. A hátralékos részletek 28 000 koronára szaporodtak, amelyeket a takarékpénztár bíróilag érvényestett.

 

Erre a vállalat többi hitelezői is csatlakoztak a takarékpénztárhoz, és szintén pereltek. Összesen 64 745 korona erejéig peresitették a megszorult társulatot. Minthogy pedig ezek az ügyek békés uton rendezhetők nem voltak, a biróság a vállalat összes ingatlanaira árverést tüzött ki, amelyet augusztus 28-án tartanak meg. Ilyen körülmények között a vállalat csődje alig lesz elkerülhető.

 

Magyar dohány a spanyoloknál. A spanyol-amerikai háboru alatt a spanyol kormány 12 millió kilogramm magyar dohányt vásárolt. Ezen mennyiség szállitása még két évig tart. Miután pedig Spanyolország amerikai gyarmatai elvesztése óta dohányszükségletét saját termeléséből nem fedezheti, a magyar dohánynak jövőre is vevője marad a spanyol piacz.


Kivándorlás Amerikába.  A new-yorki kikötőbe 1900 január 1-től junius 30-áig 344 711 európai kivándorló érkezett, vagyis 100 000 emberrel több mint tavaly. A kivándorlók nagyobb része olasz volt.

A legnagyobb játékgyár.   A legnagyobb játékszer-gyár jelenleg New-Yorkban van. Öt emeletű épület: mintegy 1000-féle játékszert készítenek benne s némelyiket több millió példányban, így érczsípokból évente átlag két milliót. Legtöbb kél el a bádoglovakból és kardokból, mert a nagy köztársaság gyermekei is csakúgy szeretik a katonásdi játékot, mint a katonáskodás terhe alatt nyögő európai államok lakói.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98