Dtum
Login with Facebookk
1900 | November

Az orosz czár betegsége

Miklós czár és családja a telet birodalma déli részén, a Fekete-tenger mellékén Livádiában tölti. Onnan jött november 14-én az a hír, hogy a czár tifuszban megbetegedett. Udvari orvosai hivatalosan közölték ezt, hozzá téve, hogy a betegség rendes lefolyású.

 

A következő napokon is hivatalos jelentéseket adtak ki az orvosok a betegségről, szintén azzal a megnyugtatással, hogy a betegség a megszokott körülmények közt folyt tovább. Mégis a czár betegsége riadalmat okozott a politikai világban, mert Miklós a nagy eseményekre döntő részt tartott fenn magának.

 

Tetézte a czár betegségének hatását az orosz czári udvar nagy elzárkózottsága s egy Rómába, a pápa környezetébe érkezett állítólagos hír, mely azt mondta, hogy czárt megmérgezték. A czár orvosainak hivatalos jelentéseit az orvosi körök szigorúan vizsgálták napról-napra. Ezek hastifuszról szóltak, s a láz fokáról: de sokan azt vélték kiolvasni, hogy a hastifusz lázának lefolyásával a hivatalos jelentések nem épen egyezők.

 

A czár gyönge szervezetü ember ugyan, de még eddig nem volt beteg, és tudvalevő, hogy az orosz udvar minden más európai udvarnál jobban irtózik attól, hogy az uralkodó betegségéről szóló jelentésekkel a lakosság széles rétegeiben nyugtalanságot keltsen. Beláthatatlan körülménye volna most Oroszországban a czár halálának.

 

A czárnak három lánya van, a kik az orosz törvények és a családi szabály értelmében nem tartanak számot a trónra; igy tehát Mihály nagyherczeg, a czár fivére következnék az uralkodásban, kivéve azt az esetet, ha a czárné, a ki jó reménységekben van, trónörökössel ajándékozza meg Oroszországot, mert akkor hosszu régensség következnék.

A németországi és angol lapok nagy aggódás közt emlékeznek meg a czár betegségéről. Miklós czár, a ki most 32 éves, messze menő feladatokat tüzhetett maga elé. Csakhogy ugy látszik, ha meggyógyul, a gyönge szervezetü uralkodó, sokáig nem lesz képes az állam ügyeit vezetni oly időben, mikor a khinai kérdés nehéz válságokkal fenyeget. Ha pedig életét megtartani nem lehetne, tapasztalatlan, huszonkét éves öcscse követné vagy mint régens a czárné lebetegedéséig, illetve biborban született fia nagykoruságáig, vagy mint czár, a ki az orosz politikát kénye-kedvére csinálja.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98