Dtum
Login with Facebookk
1901 | Augusztus

Az első motoros repülés

Az embert régóta foglalkoztatja már a repülés problémája. Próbálkoztunk szárnyakkal, gőzerővel, de eredményeink elmaradnak az elvártak mögött. Most újra reményteljesnek látszik a kérdés megoldás. Gustave Whitehead 1901. augusztus 14-én, több mint húsz szemtanú előtt Nr. 21 nevű gépével először repült motoros repülőgéppel.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Whitehead és az első motoros repülő
Kántor Judit

WhiteheadAz eredetileg német-amerikai feltaláló csak az USA-ba való áttelepülése után vette fel ezt a nevet, az eredeti Weisskopf helyett. Foglakozása lakatos és matróz volt. A századforduló előtt Berlinben Lilienthal csapatában dolgozott, sikerrel hajtottak végre siklórepülési kísérleteket.


1895-ben vándorolt ki az USA-ba, ahol megépítette első saját siklórepülőjét, de az eredménnyel nem volt elégedett. Úgy gondolta, hogy „igazán repülni csak motormeghajtású gépnek van esélye”, ezért 1896-ban fölépítette gőzzel hajtott repülőgépét. A repülési kísérlet kudarcba fulladt: a gép egy épületre zuhant, Whiteheadet és családját pedig kiutasították Pittsburgh-ből.
1900 nyarán Bridgeportba költöztek, itt konstruálta a Nr. 21-es modellt, egy saját maga által tervezett és kivitelezett benzinmotorral.


Az újszerű meghajtáson kívül a gép több más jellemzőjében is forradalmasította a repülést. Zárt törzse és futóműve volt, szárnyai összecsukhatóak. A pilóta mellett már egy utas-ülésnek is volt benne hely – nem lehet tudni, akadt-e erre a helyre elég bátor útitárs.
Whitehead 1902-ben a Nr. 22. modellel már hétmérföldes repülőutat tett, amivel megdöntötte a Wright fivérek által megtett 260 méteres távolsági rekordot. Problémát jelentett azonban, hogy a gép nem volt pontosan irányítható.


Később szintén ő tervezett először vitorlázó gépekhez állítható propellert, betonút-építő gépet és megépítette az Egyesült Államok első betonpályáit. Gépmotorokat szerkesztett egytől nyolchengeres kivitelig, kísérletezett vízszintes hengerekkel és vízhűtéssel is.


Annal ellenére, hogy számos találmány és újítás fűződik a nevéhez, csak 1964-ben ismerték el, hogy valóban ő volt, aki az első motoros repülést végrehajtotta.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Whitehead kislányával Rose-zal és a Nr. 21-es Whitehead a Nr. 21-gyel
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98