Dtum
Login with Facebookk
1901 | Augusztus

Zöld hó

Zöld havat három helyen lehet találni és pedig a Hecla hegy tövében (Islandban), az Obi folyó torkolatánál és Quito közelében Dél-Amerikában.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
A színes hó
Kántor Judit

A hó, ha nem fehér, mindig látványosság számba ment a történelem során. Gyakran babonás hiedelmek kapcsolódtak hozzá, összekapcsolták a háborúval, betegségekkel, néha a szerencsével is. A hó elszíneződéséről tudományos szempontból a magyar olvasók először a Brehm-kötetben olvashattak.


„Színes havaink legjobb ismerőjének, dr. Kol Erzsébet adjunktus kisasszonynak vagyok hálás, a magyar Brehm számára írt alábbi soraiért:


*Az ostorosok társaságába tartozó élőlények tömeges előfordulása idéz elő olyan természeti jelenségeket is, melyeknek megszemlélése és csodálása csak kevés embernek jut osztályrészül. Ilyen pl. a magas hegységek és a sarkvidékek színes hava. Magas hegységekben (Tátra), ahol a havat, az ú. n. firnet, még a legforróbb nyári nap sem képes teljesen elolvasztani, az egész éven át megmaradt havon gyakran látható a felszínen 1–2 cm mélységig színeződés. Ismeretes veres, zöld, sárga, fekete, sőt kék hó is.

 

Hazánkban is van színes hó, a legmagasabb hegységben, a Magas-Tátrában. Itt veres havat többen láttak, a Tátra több völgyében. Ez igen szép látvány, a hómező felülete sok-sok négyzetméter felületen vereses festődésű, mintha málnaszörppel egyenletesen megöntözték volna. Ki hinné, hogy azt a piros színt pici, apró, piros, gömbölyded élő szervezetek milliárdjai okozzák. Színes hó magas hegységekben, Alpesek, Antarktisz, Spitzbergák, Skandináv-félsziget stb., nem ritka jelenség.
A veres havat legtöbb esetben a Chlamydomonas nivali okozza. Azonban nagyító alatt a mozgását megfigyelni igen nehéz, mert csak +4 C° hőmérsékleten mozog, különben a hőmérséklet emelkedése vagy süllyedése esetén azonnal nyugalmi állapotba tér.


A hó piros színeződését más ostorosok is előidézhetik, pl. több más Chlamydomonas; a Pteromonas nivalis rózsaszínű festődést idéz elő.


Leggyakoribb jelenség a fekete hó, utána a veres hó következik. Zöld és sárga hó már igen ritka jelenség. Zöld havat nálunk id. Buchholtz több mint száz éve és dr. Győrffy István látott a Magas-Tátrában. Európába mindössze csak egynéhányszor került szem elé, Svájcban egyszer és Skandináviában kétszer.


Nálunk a Bélei mészhavasok két völgyében is van zöld hó, amelyet parányi egysejtű szervezet okoz.
A sárga hó előidézője szintén ostoros, éspedig a Chlamydomonas, amelyet Rostafiuski J. látott és írt le a Magas-Tátrából.


Ezen parányi szervezeteknek, amelyek még a hó és a jég birodalmában is képesek életet fakasztani, legtöbbje a növények világába tartozik, azonban több állati szervezet is él itt. Ezek a már megülepedett, átjegesedett hó felületét lepik el. A hó, illetőleg a firn felületén megtelepedő élő szervezetek összességét kryovegetációnak nevezzük. A kryovegetációhoz feltűnően sok élőlény tartozik.


A színes hó az örök hó és -jég birodalmában a sarkokon, az Antarktiszon sokkal impozánsabb jelenség. Itt több kilométer hosszúságban színezik a havat, a mérhetetlen tömegben fellépő parányi szervezetek, amelyek mérete legtöbbször mindössze néhány ezredmilliméter.*” 


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Gapon pópa Gapon pópa
Gapon lelkész, az orosz mukások vezére, a ki a pétervári január...
A szerzői tíz százalék
A szerzői tíz százalékot ki akarná kezdeni a mai idők mindent...
Kereskedőkórház-szanatóriumot Kereskedőkórház-szanatóriumot
Minden izében üdvös, szociális eszme terve fekszik most a Budapesti...
Magyarország győzött a bécsi Messe Championaton Magyarország győzött a bécsi Messe Championaton
A magyar birkózósport újabb nagy győzelmet aratott Bécsben, a nagy...
A vajdasági magyar irodalom tíz éve A vajdasági magyar irodalom tíz éve
Ha igaz, hogy az irodalom az élet tükre, akkor nincs vajdasági magyar...
Megkezdődtek az athéni olympiai játékok Megkezdődtek az athéni olympiai játékok
Tegnap a görög királyi család és Edwárd angol király jelenlétében...
A megszállott Franciaországból A megszállott Franciaországból
Ugylátszik még sem olyan heves a franciák németgyűlölete, mint a...
Óriási alagutfuró-gép Óriási alagutfuró-gép
Két amerikai mérnök állitotta össze a világ legnagyobb...
A fekete város A fekete város
A fekete város - ez a czíme Mikszáth Kálmán új regényének, melynek...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98