Dtum
Login with Facebookk
1901 | Február

A Neptun Evezős-Egylet évi jelentése

A Neptun Evezős-Egylet évi jelentése fekszik előttünk és annak átlapozása közben örömmel konstatáljuk, hogy az egylet nagyarányú sportmüködése anyagi ügyeit annyira rendben tartotta, hogy jelenleg az ország egyik legreálisabb alapokon álló sportegylete. Az alábbiakban kivonatosan ismertetjük az egylet tavalyi sportmüködését és vagyoni állapotát, mely tanuságot tesz az egylet helyes vezetéséről és például szolgálhat a legtöbb sportegyletnek.


Az egyletnek volt az év végén 2 tiszteletbeli, 28 alapító, 77 rendes és 65 pártoló tagja.
Nyilvános versenyen 5 ízben szerepelt tavaly az egylet és 2-szer győzött.
A kirándulási kedvet mutatja, hogy 48 csapat fordult meg az év folyamán a Horányi csárdánál, Szentendrén pedig 20 csapat. Ezenkivül több kirándulást tettek az egylet tagjai Gödre, Leányfalura, Váczra, Esztergomba és Téténybe.


A vagyonmérleg szerint van az egyletnek 29,442 korona 22 fillér vagyona, mivel szemben az összes teher csak 200 korona 18 f. A vagyonmérleg reális voltát mutatja, hogy a csónaképület csak 7000, a 29 hajóból álló hajópark pedig mindössze 9000 koronára van becsülve.
A pénztári kimutatás nagyon kedvező szinben tünteti fel a tagok fizetési pontosságát, a mennyiben beiratási és tagdijakból 10,630 korona folyt be, hátraléknak pedig sehol nyoma sincs.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98