A régibb időkben ünneppel végződött az aratás. A földesur, a gazda megvendégelte munkásait, a munkások felköszöntötték a gazdát. De a munkaadó és munkás egymáshoz való szives jóindulatának ez a szép szokása már kiveszőben van. Darányi Ignácz földmivelési miniszter azonban életre akarja hivni ismét, s valamennyi gazdasági egyesület elnökéhez felhivást küldött az idén, a melyben lelkükre köti, hogy hassanak oda, hogy a munkaadó és munkás közti jó viszony ápolására elevenitsék fel a régi aratási ünnepeket.

„Az aratási ünnep, - szól a miniszter felhivása – számbavehető költséget nem okoz s az együttes ünneplés helyett a munkásoknak készpénzben vagy természetben ráadásul a legtöbb gazda manapság is kiad annyit, a mennyibe az ünnep kerülne. Az ilyen adomány rideg kiosztása azonban nem pótolja az érintkezésnek azt a közvetlenségét, mely a munkás megbecsültetésének a jele s nem pótolja azt a patriarkhális sziveslátást, mely oly nagy hatással van a munkás kedélyvilágára s közelebb hozza a sziveket egymáshoz.”

Kéri tehát a gazdasági egyesületek közremüködését a szép szokás fölelevenitésére, valamint azt is, hogy közöljék vele azoknak a gazdáknak a nevét, kik már az idén arató-ünnepet rendeztek.