Dtum
Login with Facebookk
1901 | November

Az angol hadügyminiszter a háboruról

Az angol kormány tagjai a nyilvános gyüléseken egymásután tartanak beszédeket, hogy csillapitság a nyugtalan és bizalmatlankodó közvéleményt.

 

Chamberlain és Salisbury aztán e hó 13-án Brodrick angol hadügyminiszer beszélt Londonban egy gyülésen. Miként két előbbi minisztertársa, ő is megnyugtatni iparkodott az angol közvéleményt a dél-afriakai helyzetre nézve. Beszédének a vége ugyanaz, a mi a Chamberlain vagy Salisbury beszédeé: hogy az angol kormány el van tökélve arra, hogy a háborut mindaddig folytatja, mig teljesen tönkre nem teszik a boerokat.


Azt mondta Brodric, hogy soha háborut olyan emberségesen nem viseltek, mint a délafrikai háborut. A menekültek táborában és különféle szigeteken 42,000 boer van. Az elesett, megsebesült, vagy az országból távozott, vagy becsületszóra szabadon bocsátott boerok száma 11,000-re tehető. A még fegyverben álló boer ok száma körülbelül 10,000.

 

A kormány annyira át van hatva annak a szükségétől, hogy a boerok ellenállását megtörje, hogy uj csapatokat szándékozik küldeni Kitchenernek a kimerült csapatok fölváltására. Épen ma ajánlotta föl segitségét erre a czélra a birodalom egyik gyarmata. Két ezred lovasság, 2000 főnyi lovasitott gyalogság és két zászlóalj rendes gyalogság azt a parancsot kapta, hogy utra készen legyen. India szintén küld négy zászlóalj gyalogságot és két ezred lovasságot s e helyett más csapatokat, nevezetesen tüzérséget kap, a melyre Dél-Afrikában nincs szükség. Azonkivül milicziát küldenek Dél-Afrikába. Abból a 17,000 yeomanryból, a melyet Kitchenernek küldtek, ez csak 350 embert küldött vissza.


A még harczban levő 10,000 boer ellen tehát ujra fegyverkezik Anglia. A fokföldi fölkelőket Brodrick azonban nem számitotta. Bizonyosan jól ismeri Dél-Afrikában az angolok helyzetét, de nem meri megmondani.

Lotter kivégzése
A Fokföldön a boer vezérek kivégzését Lotter tábornok agyonlövetésével kezdték meg az angolok Middelburgban. Lottert, mint lázadót itélték halálra, noha Lotter nem Fokföldről való, hanem Oranje államból, sőt az ellen is tiltakozott a hadi törvényszék előtt, mintha ő ugyanazon Lotter volna, a kinek birtoka van Fokföldön. Az angolok ezt nem vették tekintetbe és kapva kaptak rajta, hogy egy előkelő boer vezér kivégzésével adhatnak elrettentő példát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98