Dtum
Login with Facebookk
1901 | Szeptember

Vadászati és baromfikiállítás

A közönség folyvást érdeklődéssel látogatja azt a valóban sikerült és szép kiállítást a Városligetben, mely annyi vadászati vonatkozású tárgyat foglal magában, de egyszersmind szolgálatot tesz gazdaságunk egyik fontos ágának, a baromfi-tenyésztésnek is. Az egyes helyiségek pompás berendezésükkel mindjárt megkapják a belépő figyelmét, a felhalmozott kiállítási tárgyak sokaságában pedig alig tudja, melyiket nézze előbb, hiszen mind oly szépek s egy vagy más tekintetben kiválók.


Ott vannak a jeles vadászok gyűjteményei, a tömérdek szebbnél-szebb agancs, mindenféle fegyverek, melyek közt feltűnnek a kitünő tudós, Wartha Vincze régi puskái. Gróf Zichy Jenő ázsiai vadászzsákmányai előtt is sokáig állva marad a szemlélő, nem különben gyönyörködve nézheti a Ghyczy-család cabari (Fiume-megye) uradalmának gazdag kiállítását s Fónagy József érdekes tárgyait, valamint sok más egyebet, a mit csak egyszerűen felsorolni is sok volna.

 

Nagyon szépek a kitömött állatok; a Lendl Adolf, Rosonowsky Frigyes preparátumai fényesen bizonyítják, hogy a hazai tömészet mennyire kifejlődött s hogy e tekintetben a legelső sorban állunk. Az egyes állatok, állatcsoportok szinte élni, mozogni látszanak.


A vadászati kiállítás egyik legvonzóbb része az élő fáczánok csoportja. E gyönyörű gyűjteményben együtt van mindenféle fajú fáczán, sőt az ismerteken kívül több olyan is, a melyek keresztezésből származván, eddig ismeretlenek voltak. Nem kevésbé érdekes a baromfi-kiállítás is, hol a szárnyas aprójószág minden neme, faja össze van gyüjtve, a mint ezt a szakadatlan kukorékolás, gágogás, turbékolás már messziről elárulja. Nagyon tanulságos kiállítás a gazdasággal foglalkozókra nézve, de nagy mértékben érdekli a nem gazdaközönséget is a száz meg száz ketrecz, kalitka mozgalmas, élénk világa.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Vadászati kiállítás Vadászati kiállítás Vadászati kiállítás: a király mellszobra
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98