Dtum
Login with Facebookk
1901 | Szeptember

Az országgyülés feloszlatása

A képviselőház szeptember 3-ikán ült össze nyári szünet után. Nagy meglepetés várta. A miniszterelnök bejelentette, hogy a király szeptember 9-ikén az országgyűlést feloszlatja.
Egy bécsi lap révén terjedt el a hir augusztus 29-én, hogy Ő Felsége szept. 9-ikén Budapestre jön s feloszlatja.


Egy bécsi lap révén terjedt el a hir augusztus 29-én, hogy Ő Felsége szept. 9-ikén Budapestre jön s feloszlatja az országgyűlést. Az uj választások már október első felében megtörténnek. Mennyiben igaz e hír, nem lehetett megitélni. A miniszterek nem voltak Budapesten.

 

Széll miniszterelnök augusztus 31-ikén Bécsba érkezett, hogy a királynak előterjesztéseket tegyen a szeptember 3-án megnyilt országgyülésre vonatkozón, talán épen a feloszlatásról is. A miniszterek csak szeptember 1-én érkeztek vissza, hogy részt vegyenek a szeptember 2-án tartott minisztertanácsban.


Az országgyülés feloszlatásának hire nagy feltünést okozott, mert általában a választásokat november hóra, vagy deczember elejére várták, s több fontosabb elintézni való volt kitüzve.


Több körülmény megerősiteni látszott a hirt, ezek közt a választási mozgalmak nagy kiterjedése, melyek oly mértéket öltöttek, hogy kivánatos azoknak véget vetni minelőbb. Az is igaz azonban, hogy a képviselők egy része bizott benne, hogy a választókkal való érintkezésre van még elég ideje.


Széll Kálmán miniszterelnök aug. 31-ikén reggel érkezett Bécsbe; délelőtt tiz órakor hosszabb kihallgatáson fogadta a király, és sokan tudni vélték, hogy a miniszterelnök előterjesztést tett a feloszlatásról, s ez volt a szeptember 2-iki minisztertanácsnak is fő tárgya.


Szeptember 2-ikán már egész bizonyossággal beszélt mindenki az országgyülés feloszlatásáról. A képviselők nagy része is megérkezett a vidékről.
Délelőtt minisztertanács volt, s ezzel kapcsolatban emlegették, hogy a szeptember 9-iki trónbeszéd csak rövid lesz.


Este a szabadelvű párt tanácskozó helyiségébe számos képviselő és számos uj ember gyült össze s várták a minisztereket, hogy tölük részletesebb tudósitást halljanak. A miniszterek azonban nem jelentek meg a klubban, nyilván azért, hogy a zaklató kérdésektől meneküljenek.

 

Széll kormányelnök esti egynegyed kilencz óra tájt elment ugyan a klubba, hanem a választás dolgában hozzáintézett kérdésekre azt a választ adta, hogy majd másnap nyilatkozik a Házban. A szeptember 9-ikén történő föloszlatás hirét azonban nem czáfolta meg.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98