Dtum
Login with Facebookk
1902 | Április

Kommentár nélkül

A következő sorok közlésére kérettünk fel:

 

A *Sport Világ* tekintetes szerkesztőségének.


A *Sport Világ* legutóbbi számának azon czikkére akarok megfelelni, a mely az én biráskodásomról mond bírálatot:


Azt megengedem, hogy nincs jó áttekintésem, hanem azon állítás ellen a leghatározottabban tiltakozom, hogy ítéleteimben a közönség befolyásolt volna, mert hisz a legtöbb esetben nem is hallottam a közönséget, különben erről meggyőződhetett az, a ki a mérkőzést végignézte.


Leginkább csodálkozom azonban azon az állításon, hogy én Ordódyt ok nélkül állítottam ki. Hiszen az okot a czikk írója nem is tudhatja, mert én, mint ki egyedül illetékes, arról meg ez ideig nem nyilatkoztam. De hogy meggyőzzem arról, hogy igenis volt okom, leírom azt:


A második félidő elején egyszer csak a következő kiáltást hallom: bíró!! Ez még magában nem volna sértő, hanem az a hang olyan volt, a melyet nem hagyhattam figyelmeztetés nélkül. Figyelmeztettem tehát egész szelíd hangon, hogy velem szemben tisztességes hangot használjon. Erre kaptam azután azt a feleletet, mely engem a kiállításra késztetett s azt hiszem az én helyemben mindenkit arra késztetett volna. S ez a felelet a következő volt: Én úgy beszélek, a hogy nekem tetszik!


Ezeket akartam a tekintetes szerkesztőség tudomására hozni.


Budapesten, 1902. április 3-án

 

Kéméndi Ernő

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98