Dtum
Login with Facebookk
1902 | Augusztus

A kereskedelmi törvény felülvizsgálatát sürgeti a kamara

A kereskedelmi törvény revíziójának kérdésével junius 28-iki közgyűlésében foglalkozott a debreceni kereskedelmi és iparkamara.
A kamara szükségesnek tartja, hogy a kereskedelmi törvényben a kereskedőkre vonatkozó összes jogviszonyok az ipartörvényre való vonatkozás nélkül különváltan és önállóan szabályoztassanak, e szabályozás ölelje fel a kereskedők kötelező társulásának és önkormányzatának, a tanoncügynek, a kereskedők képesitésének s az alkalmazottakra vonatkozó jogviszonyok rendezésének kérdéseit.

A kereskedő-fogalom meghatározásának szabatosabb bevételével erősebb és kielégitőbb rendelkezések történjenek.
Így a cégbejegyzési kötelezettség keresztülvitele s e téren a csalárd visszaélések kizárása tekintetében, továbbá, hogy szabályoztassék a szövetkezetek ügye, irassék körül a kereskedelmi ügynök és kereskedelmi utazó szabatos hatásköre, huzamosabban és a viszonyoknak megfelelőbben állapittassék meg a segédszemélyzet jogi helyzete, a kereskedelmi társaságok közé uj alakulatok illesztessenek be és pedig a csendes társaság és a korlátolt felelősségű társaság s mindezen módositások javaslatba hozása mellett ragadja meg a kamara ez alkalmat is arra, hogy a kereskedővilág régi és sokszor megsürgetett kérelmét, a kereskedői fizetésképtelenség állapota rendezésének és a csődtörvény reviziójának égető kérdésében a kereskedelmi kormány előtt ujból megsürgesse.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Az egri véres dráma Az egri véres dráma
Blaha Gusztáv egri 60-ik gyalogezredbeli főhadnagy szörnyü vérengzést...
Román kém, aki német repülőtisztnek adta ki magát Román kém, aki német repülőtisztnek adta ki magát
Hunger Hans huszonnyolc esztendős diszletfestő a háboru idején mint...
A légkondicionálás szabadalmaztatása A légkondicionálás szabadalmaztatása
1902. július 17-én elfogadták John Gorrie szabadalmi beadványát,...
Vörösbegy  - Moly Tamás regénye Vörösbegy - Moly Tamás regénye
Moly Tamás detektív-regényt írt s ha jól tudom, ez az első magyar...
Szeged külön kis irodalma Szeged külön kis irodalma
Szegednek szinte már külön kis irodalma van, nem nagy terjedelmű, de...
Tovaris, Deval sok sikert látott vígjátéka, Tovaris, Deval sok sikert látott vígjátéka,
Egy nagyon kiélezett, könnyű hatásokkal kínálkozó helyzet: az...
Az 50 esztendős telefón multjából Az 50 esztendős telefón multjából
Érdekességek az 50 esztendős telefón multjából. - 1881 május 1: az...
Az úszólápok Az úszólápok
A zsombék mellett az úszószigetek és „lebegő"-lápok keletkezése...
A cseppfolyós levegő a levegő összenyomásával A cseppfolyós levegő a levegő összenyomásával
Nemrégiben halt meg 92 éves korában Karl Linde, a müncheni műegyetem...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98