Dtum
Login with Facebookk
1902 | Augusztus

Uralkodók találkozói

A kánikulai idő a nagy politikában is némi szünetet jelent, s hogy nagy dolgok csakugyan nincsenek készülőben, azt abból is sejthetjük, hogy külügyminiszterünk, gróf Goluchowsky családjával együtt egy francziaországi fürdőbe ment s több hetet szándékozik ott tölteni. E mellett az uralkodók találkozásai és utazgatásai vannak napirenden. Első sorban említendő Vilmos császár találkozása az orosz czárral. Vilmos császár aug. 4-ikén indul el a Balti-tengerre három pompás hadihajóval, hogy ezeket a Reval mellett gyakorlatozó orosz hajóhadnak bemutassa. A német-orosz barátság tehát virágjában van.

 

Ez megmagyarázza egyuttal azt is, a mit már múltkor emlitettünk, hogy a hármas-szövetségi szerződés megújitásánál mellőzték azokat a katonai egyezményeket, melyek annak idején e szerződés mellett egy ideig fennállottak. Ez akkor volt, mikor 1887-ben német-franczia és orosz-osztrák-magyar háború fenyegetett s Oroszország a mi határaink mentén nagy csapatokat vont össze, akkor történt, hogy a hármas-szövetség államainak vezérkarai érintkezésbe léptek egymással a követendő haditervekre nézve. Ekkor állapodtak meg abban, hogy Olaszország két hadtesttel támogatja Németországot a Rajnánál, s nekünk is két hadtesttel segit az Aldunánál Oroszország ellen. A nagy félhivatalos lapok azt fejtegetik most, hogy ilyfajta megállapodások a dolgok természete szerint ismét létre fognának jönni, ha szükség lenne rájuk. Szerencsére azonban nincs rájok szükség, mert a politika ege most derült kékségben ragyog fejünk felett.


Viktor Emánuel olasz király berlini utjáról is sok szó esik. Svájczon keresztül fog utazni s ezzel fényesen megpecsételik az Olaszország és Svájcz közt legutóbb felmerült diplománcziai összeütközés szerencsés elsimitását. A volt spanyol regens királynő, Krisztina is felhasználja a kormányzás gondjaitól való felszabadulását s ellátogat Bécsbe rokonaihoz. Ennél politikailag fontosabb Károly román király látogatása Ischlben királyunknál. A németországi sajtó is nagy megelégedéssel vesz erről tudomást, mert ezzel újabb bizonyitákát látja annak, hogy Károly király hiven kitart a hármas-szövetség mellett. Ennek mi is örülhetünk.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98