Dtum
Login with Facebookk
1902 | Március

Az Oxford Budapesten

Midön 1899. év nagyhetében az oxfordi egyetem hírneves football-csapata Prágában és Bécsben járt, ez volt az első eset, hogy Angliából, a sport hazájából a football-sport legjobb képviselői Közép-Európát meglátogatták és ez volt első alkalom, hogy a nálunk rövid idő óta meghonosult és még igen kezdetleges football-játékot az előre haladott Angolok játékával összehasonlíthassuk.


Nagy érdeklődéssel várták a budapesti sportkörök is ezen eseményt és sporttársaink közül számosan rándultak fel tanulmányozás czéljából Bécsbe.


Azóta csak néhány év mult el, de ezen rövid idő alatt már számos jeles angol csapat fordult meg Budapesten és mit akkor az angolok játékában áhitattal megfigyeltünk, mit akkor az Oxoniánok specziális játékmodorának tartottunk, azon kiváló labdatechnikát, a gyors és biztos stoppolást, alacsony adogatást, hidegvérű önzetlen játékot stb. ma már kevés egyéni eltéréssel az első közös klasszisú angol csapatok közös tulajdonságának kell elismernünk és örömmel konstatálhatjuk, hogy mindezt kisebb-nagyobb mértékben, jobb hazai csapataink is elsajátították, habár még távol állnak a művészi tökély azon fokától, melyet az e téren régóta működő angolok elértek. 

 

Nem is győztek már az azóta itt járt angol csapatok oly nagy fölénynyel, mint az Oxoniánok Bécsben és ha jelen csapat jelen alkalommal mégis az akkori bécsi eredményt felülmuló rekordot ért el, ez abban leli magyarázatát, hogy épenséggel nem első klasszisuaknak nevezhető magyar csapatokkal álltak szemben, a melynek tanácsosabb lett volna inkább hazai menetekben fejleszteni erejüket, mielőtt ily elsőrangú csapattal síkra szálltak volna.


Mint tisztán kereseti vállalkozás azonban a dolog elég jól vált be és a rendező egyletnek busás hasznot hozott, melyből a megrendezési költségek fedezését is elvállalhatták volna, a helyett, hogy ezzel a szükölködő főváros pénztárát megterheljék.


A nagyszabásó hangzatos reklám megtette hatását és rendkívűl nagyszámú közönség lepte el a margitszigeti sporttelepet, melynek számos oly látogatója is volt, ki eddig még a legsikerültebb mérkőzéseket sem nézte meg. Ezek persze csalódva távoztak, mert az egyenlőtlen mérkőzések nem tették a legkedvezőbb benyomást.

 

Az idő kedvezett és így ez alkalommal is nagy nézőközönség szemlélte az érdekes mérkőzést.
Hogy a Ferenczváros eredménye rosszabb volt mint, a M. A. C.–é, ez természetesen nem bizonyított a mellett, hogy csapatuk rosszabb lett volna ezeknél, hanem inkább csak abban leli magyarázatát, hogy erősebb ellenállásuk az angolokat teljes képességük kifejezésére ingerelné és nem alkalmazták velük szemben azon rendkívűli kíméletessséget mint a keddi mérkőzésnél.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98