Dtum
Login with Facebookk
1902 | Március

Az Oxford 16:0 győz Ferenczvárosi Torna-Club felett

Budapest, 1902. márczius 27.


A sportkörök érdeklődése leginkább a csütörtöki mérkőzésre összpontosult, melynél az angolok ellen játszó magyar csapatok legerősebbje állt ki a porondra és így komoly és reális játékra volt kilátás.


Különböző viszás körülmények folytán azonban a Ferenczvárosiak nem voltak képesek teljes első csapatukat kiállítani és annak kiegészítésére a Magyar Uszó-Egylet és Budapesti Torna-Club segítségét vették igénybe, előbbitől Hoffmannt, utóbbitól Wagnert kérték fel támogatásukra, mely játékosok által csapatuk mindenesetre nagy erősítést nyert. Wagner R. ezúttal a kapuban játszott, mi növelte a játék érdekességét, a mennyiben a mult évben itt járt angolok őt ismerték el a kontinens legjobb kapuvédéjének, persze az angolok túlnyomó erejével szemben ő sem bírt mindenkor sikeresen védekezni.


Az idő kedvezett és így ez alkalommal is nagy nézőközönség szemlélte az érdekes mérkőzést.  Hogy a Ferenczváros eredménye rosszabb volt mint, a M.A.C.–é ez természetesen nem bizonyított a mellett, hogy csapatuk rosszabb lett volna ezekénél, hanem inkább csak abban leli magyarázatát, hogy erősebb ellenállásuk az angolokat teljes képességük kifejezésére ingerelte és nem alkalmazták velük szemben azon rendkívűli kíméletlenséget mint a keddi mérkőzésnél.


A mérkőzés lefolyása a következő volt:


Ferenczváros nap és szél ellenében megkezdve a játékot, csakhamar saját kapujához szorul, melyet az angolok hosszabb ideig sikertelenül ostromolnak, a mennyiben gyakori lövéseik vagy nem találtak vagy pedig a kitünően müködő magyar kapus által kivédetnek.

 

Csak a 25. percz hozta meg az angoloknak az első eredményt, mit 5 percz mulva a második és közvetlenül reá a harmadik goal követ. A magyarok részéről szép támadás következik, mely azonban az ellenfél hátvédein megtörik és a visszakerülő labda csakhamar ismét megakad a magyarok goaljában. Egy újabb támadás, melyet a fehér-zöldek az angol mezőnyébe intéznek, hasonló balsikerrel végződik, úgy hogy a félidő végéig az eredmény 5:0.


A szünidő után az angolok szél ellen játszanak, mi úgy látszik kedvező befolyásolással volt kombinácziójukra, mert gyors egymásutánban sikerült nekik a labdát 11-szer a magyarok kapujába lőni.

 

Ennek daczára a Ferenczvárosiak sem voltak tehetetlenek, néhány szép lerohanással közelítették meg az angol kaput, sőt egy heves ostrom alkalmával cornert is értek el. Midőn ebből kifolyólag az egyik angol játékos a labdát a kapu közelében kézzel érintené, a bíró Iszer Károly, büntető rugást ítélt meg. A rugás foganatosítója Hoffmann, azonban nagy a kapu mellé lő és így a magyarokra nézve elveszett az egyetlen kedvező alkalom, midőn részükről is sikereket érhettek volna el. A mérkőzés gazdag volt szép és izgató jelenetekben.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Oxford A. F. C. 1902-ben Wagner Rudolf, a B. T. C. tagja
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98