Dtum
Login with Facebookk
1902 | Szeptember

Elismerés egy buzgó régiséggyűjtőnek

Darnay Kálmánt, ki nemrégnyitotta meg sümegi muzeumát a közönségnek, a közoktatásügyi miniszter azért a buzgalomért, melylyel a Balatonmellék régészeti és történelmi emlékeit áldozatok árán is törekszik a pusztulástól megmenteni, szép elismerésben részesitette. A miniszter a következő levelet intézte hozzá:


*Nemes és hazafias munkálkodását,melyet huszonöt éven át folytatott oly irányban,hogy a Balaton mellékének régészeti és történeti emlékeit a pusztulástól megmentse és azokat atudomány közkincsévé tegye,mindig élénk érdeklődéssel és figyelemmel kisértem.

 

Most, a midőn nagyfontosságú gyűjteményét külön épületben és a tudomány igényeinek megfelelő szakszerű és tanulságos fölállitásban mint nyilvános gyűjteményt adja át a köhasználatnak, örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy hazánk közművelődése érdekében kifejtett buzgó és sikeres fáradozásaiért elismerő köszönetemet nyilvánítsam. *


Sümeg város tanácsa egyhangulag elhatározta, hogy Darnay Kálmán érdemeit jegyzőkönyvében megörökíti. Az erről szóló díszesen kiállitott jegyzőkönyvi kivonatot szeptember 7-én adta át a város elöljárósága Darnaynak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98