Dtum
Login with Facebookk
1903 | December

A tisztviselők fizetésrendezésének ügye

Gróf Tisza István miniszerelnök tudvalevőleg bejelentette a képviselőházban, hogy visszavonja és módosítani fogja a tisztviselők fizetésének rendezésére a Széll-kormány által beadott törvényjavaslatot.
Ez a törvényjavaslat már az idén életbe lépett volna, ha nincs obstrukczió. Az állami tisztviselők országos egyesületének küldöttsége november 14-ikén megjelent a miniszterelnöknél s a küldöttség szónoka Vörös László képviselő, volt kereskedelmi államtitkár, arra kérte a minisztert az egyesület nevében, venné fontolóra a törvényjavaslat változatlan letárgyalását és ha ez most nem történhetnék, gondoskodnék arról, hogy a javaslat alapján a tisztviselők ez évben rendkívüli pótlékot kapjanak.

Gróf Tisza miniszterelnök következőleg válaszolt:
„Legyenek meggyőződve, hogy melegen érző kebellel kívánok gondoskodni, a lehetőség határai között, a magyar tisztviselői kar jogosúlt érdekeinek kielégítéséről. Nehéz elhatározásba került legalább is a bizonytalanság rémét kelteni fel az urak előtt.”

Nehéz elhatározásba került, - folytatá a miniszterelnök – mikor az ország pénzügyi helyzetére való tekintetből és felelősége érzetében nem bírta összeegyeztetni azt,
hogy kielégíttessék a tisztviselők egy részének jogosult igénye, és esetleg hosszú időre ne segíthessünk a közügy munkásai más rétegében. (Megyei és városi tisztviselők, tanítók.) Hogy tehát – mondta tovább a miniszterelnök – az állam pénzügyi helyzete s az adófizető nagy közönségre való tekintet minő méretben engedi meg a kérdésnek jelenlegi megoldást, csakis oly méretű reformnak, oly méretű fizetésrendezésnek a keresztülvitelére vállalkozhatunk, a mely egyfelől a kérdést igazságosan oldja meg, másfelől az állami pénzügyek egyensulyának megzavarásával nem jár.

Hogy mi lesz számításaink eredménye, azt ma még nem mondhatom meg.
Mi okvetlenül rajta leszünk, hogy mentől előbb, kevés hónap alatt készen legyünk álláspontunkkal. Teljesen érezzük azt, hogy minő nehéz, keserves dolog volna biztos, már készpénznek vett ígéreteket leszállítani, és csak a kényszerűség, csak az ország érdekére való parancsoló tekintet vihetne arra, hogy ezt a keserves lépést megtegyük. A kormány törekvése, hogy 1904-ben a végleges rendezés megvalósuljon.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Bicziklizés a levegőben Bicziklizés a levegőben
Egy Launceston Elliot nevű angol atléta bámulatos mutatványát...
Budapest szavatartó polgármestere Budapest szavatartó polgármestere
Közügyeink élén álló férfiak között kevesen, vagy talán alig vannak...
Fejlődés a kémiai iparokban Fejlődés a kémiai iparokban
Érdekes áttekintést nyujt a magyar kémiai iparok helyzetéről a...
Két jó barát öngyilkossága
Budapest egyik belvárosi kis vendéglőjében november 30-ikán két...
Jászai Mari -  Levél Jászai Mari - Levél
Kérésünkre, hogy Az Ember Tragédiájában való szereplésnek történetét...
Két hír a football világából Két hír a football világából
A footballsport fejlesztése céljából a német trónörökös már tavaly...
Nyolcas ikrek születtek egy dunántúli faluban Nyolcas ikrek születtek egy dunántúli faluban
A modern ember nem hisz a csodában. Amit kétszáz évvel ezelőtt...
Kígyóméreg-serum Kígyóméreg-serum
A franczia dr. Calmette volt az első, a ki a kígyómarást megfelelően...
Kitaibel felfedezi a klórmeszet 3 Kitaibel felfedezi a klórmeszet 3
A klór fehérítő tulajdonságát elsőnek a francia Berthollet próbálta...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98