Dtum
Login with Facebookk
1903 | Február

Az utlevelekről szóló törvényjavaslat a főrendiházban

A főrendiház jan. 26-iki ülése iránt nagy volt az érdeklődés. A képviselőház az utlevelekről szóló törvényjavaslat tárgyalásakor elfogadta a javaslat azon intézkedését is, hogy a Horvátországban kiadandó utlevelek horvát nyelven adassanak ki. Ez ellen báró Bánffy Dezső volt miniszterelnök hirlapi uton szólalt föl. Budapest főváros közgyülésén január 21-én inditványt adtak be, hogy miután a képviselőház már megszavazta a horvát nyelvü utlevelet, a főrendiház kérendő fel, hogy ezt ne fogadja el. A közgyülés elfogadta az inditványt s a főrendiházhoz ily értelmű kérvényt intéztek.

 

A főrendiház közjogi bizottsága mellőzni ajánlotta a kérvényt, ugyanazon okokból, melyeket a miniszterelnök a horvát utlevelek ügyében a képviselőházban fölhozott jelesen az 1868-iki törvényünk rendelkezésére hivatkozva. Ez előzmények után került tárgyalásra a főrendiházban most az utlevél-ügyről szóló törvényjavaslat, a melyre nézve Bánffy Dezső báró volt miniszterelnök előre bejelentette, hogy fel fog szólalni a javaslat ellen. A volt miniszterelnök, ki most a főudvarmestei méltóságot viseli, ezuttal először szólalt föl a főrendiházban úgy, mint a ki a mai kormánynyal szemben ellenzéki állást foglal el.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98