Dtum
Login with Facebookk
1903 | Február

Magyarország birkózó bajnoksága

Hatodfélszáz főre menő érdeklődő közönség nézte végig a Nemzeti Torna-Egylet hatalmas csarnokában azon klasszikus küzdelmeket, melyeket Magyarország legkiválóbb birkózóinak színe-java vívott ki mult vasárnapon. A birokmérkőzésekról közelndő leírásunk elején szükségesnek tartjuk megemlíteni az érdeklődésnek e szinte meglepetésszámba menő nagyságát, mert magunk sem reméljük, hogy akkor, midőn két neves football-csapat mérte össze erejét, az igazi sport érzékkel bíró publikum százait eltudja hódítani a birkózás sportja.

 

A kik a bajnoki küzdelmeknek szemtanui voltak, azok nem sajnálták idejöket, mert valóban szép sportot élvezhettek s egynehány birkózás kivételével – izgalmas és érdekfeszítő mozzanatban gazdag mérkőzést szemlélhettek végig. A versenyek érdekessége mellett szólt az a körülmény is, hogy a lelkes publikum, - mely egyes ügyeskedéseket minden alkalommal éljenzéssel és elismerő tapssal honorált – mindvégig kitartott.


Magyarország első birkózó bajnoka Weisz Richárd a rendező Magyar Testgyakorlók Köre kiváló tehetségű versenyzője lett. Legtöbb ellenfelével könnyen végzett s minden küzdelmében a támadásra fektette a fősúlyt. Mult vasárnapi formáján meglátszott szorgalmas trainingjének üdvös hatása s hasonlíthatatlanul több tudást és ügyességet árult el, mint legutolsó nyilvános szereplése alkalmával. Valamennyi ellenfelét úgy erő mint technika szempontjából messze felülmulta s mindenkép méltó lett a magyar bajnokság büszke czímerére. Kár, hogy Zlinszky István és Coray Arthur nem vettek részt a küzdelmeken; nézetünk szerint ők lehettek volna az egyedüliek, kik Weisz Richárd könnyű győzelmét megnehezítették volna. Zlinszky tudtunkkal készülődött is a bajnokságra s szinte meglepett bennünket, hogy nagy győzelmi chance-al daczára nem vett részt a küzdelmeken; Coray távolmaradása azzal menthető ki, hogy még nem lábbadt fel sebeiből. Mindkettőjük részvétele mindenesetre a bajnokság elnyerésének értékesebb voltát jelentette volna.


Az ifjabb generáczió képviselői közül Vörös, Erődi és Gyöngy állották meg legderekasabban a porondot. Vörös a H.A.K. szívós, nagy erejű tagja rendkívüli ügyességének tanujeleit szolgáltatta s különösen a védelemben a technika jeles mesterének mutatkozott be. Erődi viszont mind a támadásban, mind a védelemben kiváló erőnek bizonyut s a bajnokságért folyt küzdelemben sok munkát adott a győztes Weisznek Gyöngynek, a H.A.K. másik képviselőjének csak nagyobb szívósságra kell szert tennie, hogy a legjobb magyar birkózók egyike legyen, mert nagy ereje mellett feltünő ügyességgel bír.


A vidék is képviseltette magát, még pedig a magyaróvári Lipcsei Ákos s a miskolczi Nagy Tivadar és Holl Lajos által. Komoly szerepet ezek közül csakis Nagy Tivadar játszott, e szimpatikus megjelenésű szépen fejlett izomzatú versenyzőben minden tulajdonság megvan, a mi őt a birkózásra praedéstinálná; csupán trainingje s első sorban tanítója nincs, ki őt a birkózás művészetének összes fortélyaiba beavatná. Birkózási modora nagyon primitív, a támadás lévén föeleme, a védekezésben technikailag gyöngének bizonyult.


A versenyeken jelen volt Berzeviczy Albert v. b. t. t . a M.T.O. Sz. elnöke, Hirschfeld Antal a M.T.K. elnöke, Brüll Alfréd a lelkes sportman is, ki a versenyek befejeztével egy ezerkoronás örökös vándordíjat tűzött ki a bajnokság győzőjének.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Erődy Béla    Weisz Richárd amateur birkózó bajnok
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98