Dtum
Login with Facebookk
1903 | Január

Nessi Pál képviselő katonai ügye

Nessi Pál képviselő és szolgálaton kívül levő honvédtiszt jan. 22-ikén jelent meg a budapesti honvédkerület dandárgyűlése előtt, hogy előadja védelmét ama vádakra nézve, melylyel a kolozsvári Mátyás-szobor fölavatása alatt történtekért illették, hogy tudniillik az ifjuságot a „Gotterhalte” ellen izgatta, részt vett olyan tüntetésen, melyet a rendőrségnek kellett feloszlatni. Nessi esete eléggé ismeretes már a képviselőházi tárgyalásokból.


A dandárgyűlésen mintegy száz tiszt jelent meg és Fabriczius ezredes elnökölt. Az előterjesztett vádak közt volt az is, hogy a „Népszava” czímű szocziálista lap azzal vádolta Nessit, hogy mint ügyvéd katonai sorozásoknál való közbejárásra vállalkozott, de a lap vádja ellen a sajtópört csak későn indította meg; és hogy a kolozsvári eset miatt ellene megindított vizsgálatot a lapokban nyilvánosságra hozta; ezekben Nessi sulyosan vétett tiszti állása ellen.


Nessi Pál a vádakra hosszabban reagált. A Gotterhalte ellen való izgatást nem tagadta. De hogy a rendőrökkel összetűzött volna, arra nézve hivatkozott tíz kolozsvári ifjura, de nem tudja, hogy ezek kihallgatása megtörtént-e.

 

Az egész eljárás alatt arról győződött meg, hogy a magyar kir. Honvédséget is átjárta már Fejérváry miniszter nagyobb dicsőségére a közös hadsereg hagyományos szelleme…Elnök: Figyelmezteti, hogy ne beszéljen a hadsereg szellemiségéről; itt ezek a vádakkal szemben kell védekeznie.

 

Nessi Pál: A szolgálati szabályzat teljes szólásszabadságot biztosít. Ha ezen szólásszabadságot meg nem adják, óvást emelek és távozom.. Elnök: A szólásszabadságot megadom, csak a tisztikar szelleméről ne beszéljen. Nessi Pál (folytatva beszédét): Mert úgy látom, hogy már a honvédségnél sem akarják megtűrni azt, hogy az atilla alatt hazafias szív dobogjon, és ezennel kijelentem, hogy hadnagyi rangomról lemondok, és ezen indokolt lemondásomat írásban benyújtom.


Ezzel átnyújtotta lemondási kérvényét, melyet azonban az elnök azzal a megokolással, hogy ennek átvétele nem reá, hanem a miniszterre tartozik, nem fogadott el. Nessi azt feleli, hogy miután nem tekinti magát többé tisztnek, a választ megtagadja, ezzel kardját lecsatolta s távozott a teremből.

Nessi Pál után a folyosóra vagy 15 tiszt utánament és igyekeztek őt lecsillapítani és a terembe való visszatérésre bírni. Egy százados ezt mondotta: Az ezredes úr azt parancsolja hadnagy urnak, hogy azonnal térjen vissza a terembe.

 

Nessi tagadó válasza után pedig azt mondotta a százados : Ha nem engedelmeskedik, ugy letartóztatom! –Nessi erre ezt felelte : Figyelmeztetem, hogy országygűlési képviselő vagyok!- Itt nincs országos képviselő, itt csak hadnagy van! –felelt a százados.

 

Nessi ismételt tagadó válasza után pedig ezt mondta: Tehát ön le van taróztatva!- Egy őrnagy figyelmeztette Nessit, ha nem tér vissza, ugy tekinti, mint a ki a tisztigyülés elől megszökött.

 

Nessi erre ismét bement a tárgyaló terembe, s ismételten kijelentette, hogy többé magát a honvédség tagjának nem tekinti. Fabriczius elnök: lamondása még nincs elfogadva, köteles a szolgálati szabályzathoz alkalmazkodni. Az elnök miután senki sem jelentkezett további kérdésekkel, kijelenti Nessinek, hogy most már eltávozhat.


Nessi táviratban azonnal értesítette a honvédelmi minisztert, hogy tiszti rangjáról lemond. A lemondást írásban is beadta. Nessi lemondását elfogadták.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98