Dtum
Login with Facebookk
1903 | Március

Mi újság?

A madarak és az ember

Egy franczia tudós azt állítja, hogy ha hirtelen valamennyi madár eltünnék a földről, akkor nehány év mulva az emberiségnek is el kellene pusztulni, annyira elszaporodnának a rovarok, a melyeknek most a madarak a legtevékenyebb írtói.

 

A mikoroskop


A mikroskop ma már tényleg egy alig nélkülözhető házi czikk. Nemcsak az ezernyi mikroba és bacilusnak felismerése, egészségi szempontból igen fontos, de az ifjuság számára tényleg nem létezik érdekesebb észfejlesztőbb foglalkozás, mint a természet számtalan csodáit ezerszeresen csodálhatni.

 

A Szimplon-alagút


A világ leghosszabb alagútja a Szimplon hegy alatt most készűl Olaszország és Svájcz közt.
A munkával annyira előrehaladtak, hogy máris hosszabb részt furtak át, mint a szent-gotthardi alagút.
Hosszúsága 19,731 méter lesz, míg a szent-gotthardi alagút csak 14,944 méter.
A munkálatokat 1898 augusztus 13-ikán kezdték meg s az alagút 1094 májusában lesz kész.

 

A Vezuv kitörése


A Vezuv tűzhányó márczius 8-ikán háborogni kezdett, másnap már nagy és sűrű füst gomolygott a kráterből, láng látsott és földrengések jelentkeztek.
A kiörés azóta egyre növekedik. Márczius 11-ikén este hatalmas tűzoszlopok törtek elő s izzó láva ömlött alá. Folyton éreznek földrázkódást. A Vezuv környékén világosan lehet észlelni a földalatti morajt és robbanásokat.
A kitörések gyönyörű látványt nyújtanak.

Az üveg az őskorban


Az üveg az őskorban egy ideig majdnem olyan becses volt, mint az arany a pénzt is készitettek belőle. Az angol múzeumben van egy kékes színű, áttetsző üvegpénz, melyet a rajta látható felirat szerint Krisztus előtt 2400 évvel Egyiptomban csináltak.

 

Brüsszeli toronyóra


Brüsszelben egy toronyóra arról nevezetes, hogy magamagát húzza fel, még pedig egy olyan elmés s eddig egyedül álló szerkezet segélyével, melynek a mozgató erőt a hőmérséklet változása következtében beálló s a fizikából jól ismert összehuzódások és kinyúlások kölcsönzik.

 

Hedin Sven középázsiai harmadik utazásáról

Hedin Sven középázsiai harmadik utazásáról érdekes előadásokat tartott február 26. és 27-ik napján az Uránia színházban a Magyar Földrajzi Társaság meghivására.
Az előadásokon a legelőkelőbb közönség jelent meg és ünnepelte a bátor utazót, a ki nagy föllfedező útjának küzdelmeit és veszélyeit kedves egyszerűséggel és sok humorral beszélte el és nagy művészi érzékről tanúskodó fényképeinek vetitésével elénk varázslta a sivatagok világát. 

 

Ősrégi múmiák


Legközelebb nagy számúmúmiát fedeztek fel Felső-Egyiptomban Girgehnél, melyek sokkal régebbiek az eddig már ismerteknél, nevezetesen legalább is 8000 évesek lehetnek.
Mindazonáltal ezek a múmiák rendkívül jó állapotban maradtak meg s a mi csodálatos, némelyiknek a szeme majdnem egészen változatlan állapotban van.
Dr. Elliot Schmith, a kairói orvosi iskola tanára el is utazott Girgehbe, hogy a nevezetes emberi maradványokat tudományosan megvizsgálja.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98