Dtum
Login with Facebookk
1903 | Szeptember

Péter szerb király pénzügye

Budapesten, Bécsben, Belgrádban a bankoknál, pénzintézeteknél Péter szerb király egy millió frank kölcsönt akart fölvenni, de nem tudott kapni.

 

Végre az a párisi bankcsoport, mely Szerbiának egy évvel ezelőtt hatvan millió frank kölcsönt adott, az egy millió frankot is hajlandó volt megadni Péter királynak. De a párisi bankcsoport belgrádi képviselője csakhamar értesítette az udvart, hogy tekintettel a Szerbiában most beállott viszonyokra, a megszavazott egy milliónyi kölcsönt visszavonták.

 

A megtagadott hitel érzékenyen sujtja Péter királyt, mert teljesen pénz nélkül van. A havi 100.000 frankból a mit udvartartásra kap, nem tud kijönni. Gyermekeivel s Arzén öcscsével, ennek gyermekeivel és ezek nevelőszemélyzetével együtt nagyon megnövekedtek az udvartartás kiadásai. Azonkívül a Sándor király után maradt száz ló eltartása is sokat emészt föl.


A kormány azt tervezte, hogy a király 1,600,000 franknyi udvartartását fölemelik két millióra és a trónörökösnek, valamint Arzén herczegnek is külön járadékot fognak a szkupstina által megszavaztatni, csakhogy még bizonytalan hogy mikor ül össze a szkupstina.

 

A konakban nagyon csöndes az élet. A régi vidám estéknek, melyeken a tisztek igen gyakran résztvettek, végük van. Péter király nagyon szolíd életet él.

 

Natália királyné nemsokára elviheti az uj és régi konak butorait és a drága ezüst- és arany evőeszközöket.

 

Péter királynak mindent ujra be kell szerezni, de nincsen pénze s mindössze egy Bécsben vásárolt rézágyat vitt magával. Heléna herczegkisasszony, a király leánya a napokban visszautazik nagynénjéhez Pétervárra.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98