Dtum
Login with Facebookk
2
VEZÉRCIKK
Kiskunfélegyháza a századelőn
Több megye és város rendkivüli közgyülések tartására készül. A városok, községek szedik be ugyanis az adókat. Már napok előtt törvényhatóság megtagadta a választóképes polgárok összeirását, miután a választóképesség az adókivetésben megállapitott összeg után határozandó meg. Az adó...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szabóné Fricska Anna
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
A brüsszeli nemzetközi czukoregyezség szeptember elsején életbe lépett. Ennek következménye, hogy a nagy czukorgyárak szövetkezésének most már a czukor árának emelésére nincs hatalma. Kénytelenek voltak a czukor...
Szüret
Ismét uj betegség fenyegeti szőlőinket az u. n. szőlőorbáncz, a mely eddig főkép Németország és Svájcz borvidékein pusztitott, de itt-ott már nálunk is kezd mutatkozni. Ismertető jelei a következők: A kék fajták...
Textilárut válogató hölgy a Párizsi Nagyáruház reklámújságjában
A foglalkozás nélkül maradtak segélyezésre e hó 5-ikéig 51,486 korona gyűlt össze. Ez összegből 153 alkalmazottnak hatheti fizetésére (a mennyi a felmondási idő) kiutalványoztak 20,265 koronát a még nem jelentkezett...
A budapesti nagy házaknak nem szokott oly kapuja lenni, hogy kocsi, szekér behajthasson rajta. A ház előtt megáll a kocsi, szekér, kézzel visznek be mindent, butort, fát szenet, De még ezeket a szük kapualjakat...
Fonciere részvény
A Párisi áruház holmija biztositva volt. De elégtek az üzlet könyvei, melyekkel bizonyitani lehetne, hogy mennyi érték volt a raktárakban. Magát a négyemeletes házat tulajdonosa, Szénásy Lajos dr. hatszázezer koronára...
A pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület épülete
Az elpusztult áruház alkalmazottjai magok közt segélyező egyesületet alakitottak, melynek takarékpénztári könyvecskéit, bevásárolt értékpapirjait tűzmentes pénztárban az üzletben tartották elzárva. Mivel ezekre...
Toll a hamis liba orrában, Nádudvar
Zöldtrágyának csakis pillangós virágú növény ajánlható, nevezetesen lóhere, luczerna, bükköny, borsó, somkóró, baltaczim, mert ezeknek az a képességük van, hogy az egyik legfontosabb növényi tápanyagot a levegőből...
Cikk-ajánló
Eltörölték a cukorprémiumot Eltörölték a cukorprémiumot
Hosszabb vita indult meg a brüsszeli nemzetközi czukor-egyezménynek...
Az adószedést egyre több helyhatóság tiltaná Az adószedést egyre több helyhatóság tiltaná
Heves vármegye szept. 28-iki közgyűlésén foglalkozott a...
Nincs megnyugvás adó- és katonaügyekben Nincs megnyugvás adó- és katonaügyekben
Ismét több törvényhatóság hozott határozatot, hogy felir az...
Növekszik a zavargások száma Növekszik a zavargások száma
Az aratás beálltával ismétlődnek az aratók és munkaadók közt azok az...
Uj tizkoronás bankjegy Uj tizkoronás bankjegy
Rövid idő múlva bevonják azokat a tizkoronás bankjegyeket, a melyek...
Aratósztrájk a torontáli Bánlakon Aratósztrájk a torontáli Bánlakon
A torontáli Bánlakon Dugyerszky Lázár híres nábob ottani birtokán f....
Munkások zavargása Békésmegyében Munkások zavargása Békésmegyében
Békésmegye több helyén a mult héten zavargások voltak. A megye...
Beruházások maradnak el Beruházások maradnak el
A miniszterelnök április 27-iki beszédéhez hozzátenni semmit sem...
Az adózás és az ex-lex Az adózás és az ex-lex
A főváros polgársága ugy látszik, nem él az adó nem fizetés jogával....
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98