Dtum
Login with Facebookk
1903 | Október

Az adószedést egyre több helyhatóság tiltaná

Hevesmegye tiltakozása a belügyminiszteri rendelet ellen

Heves vármegye szept. 28-iki közgyűlésén foglalkozott a belügyminiszternek az önkéntes adófizetés dolgában legutóbb kibocsátott rendeletével s 112 szóval 12 ellenében elhatározta, hogy a rendeletet figyelembe nem veszi és a vármegye területén levő összes városnak és községnek megtiltja a meg nem szavazott adó elfogadását.

 

 

Megtagadott adószedés

Az önkormányzati joggal fölruházott törvényhatóságok, városok, községek gyűlései egymás után hozzák meg a határozatot, hogy az országgyűlés által meg nem szavazott adókat az adóhivatalok önkéntes befizetésre se fogadják el. Szeged város közgyűlése is szótöbbséggel ily határozatot hozott, valamint Debreczen, Miskolcz és több város és törvényhatóság.

  

Az adók el nem fogadása nemcsak az államot, hanem a városokat és községeket is sújtja –
mert az állami adó szolgál kulcsnak a községi adókhoz. A hatóságok határozatait a belügyminiszternek kell megerősiteni, hogy törvényessé váljanak. Úgy hallatszik, hogy a belügyminiszter semmi oly határozatot meg nem erősit, mint törvénybe ütközőt.

A belügyminiszter rendeletet intézett a hatóságokhoz.
A rendelet azt mondja, hogy igaz ugyan, hogy a törvényhatóságokról szóló 1885; 31 törvényczikk 20. szakasza a végrehajtás kötelezettségének szabálya alól kiveszi az országgyűlés által meg nem szavazott adó tényleges behajtására vonatkozó rendeletet, azonban a közadók kezeléséről szóló 1883. évi 44-ik törvényczikk parancsolólag kimondja, hogy a részletfizetések feltétlenül elfogadandók.
 
Előreláthatólag a törvényhatóságok határozatainak megsemmisitése már a közeli napokban megtörténik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Dr Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök és egyben belügyminiszter az első kormányalakítást követően A szegedi Reök-palota korabeli rajzon.
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98