Dtum
Login with Facebookk
1903 | Május

Az adózás és az ex-lex

Az ex-lex és az adó

A főváros polgársága ugy látszik, nem él az adó nem fizetés jogával. E hó 15-én a második adónegyedév befizetésének határidejének napján egy millió koronánál többet fizettek be. Május elsejétől 15-ikéig Budapesten 15,567 polgár összesen öt millió koronával több adót fizetett be. 


Az adóvégrehajtás és az exlex

A pénzügyminiszter április 27-ikén kelt rendeletével további intézkedésig, a közadóknak és a közadók módjára beszedendő kincstári és egyéb követeléseknek végrehajtás után való behajtását egész általánosságban beszüntetni rendelte. 


Az ex-lex

Sokat emlegetik már hetek óta ezt a latin szót, melynek 'törvényen kivüli' vagyis 'törvénynélküli állapot' a magyar jelentése. Olyan állapot volna ez, melyben nem levén a kormánynak költségvetési felhatalmazása, az állam gépezetének is egyszerre meg kellene állani, mint valami órának, a mely lefolyt és nem húzták fel. Semmiféle fizetéseket nem lehetne teljesiteni s az adók beszedése is ideiglenesen megszünnék. De hát ezt az állapotot még elképzelni is alig lehet, s az állam a maga életműködését lehetetlenség hogy megszüntesse. A mint hogy erre példa nem is volt még a világon sehol, habár a Bánffy miniszterelnöksége idejében volt már nálunk ex-lex, s volt más államban is, s mégis az állam gépezetének kerekei forogtak tovább, s intézkedései jóváhagyását utólag kérte az illető kormány a törvényhozástól.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98