Dtum
Login with Facebookk
1903 | Szeptember

A városok nem szednek adót

A törvényhatóságok

 

Több megye és város rendkivüli közgyülések tartására készül. A városok, községek szedik be ugyanis az adókat. Már napok előtt törvényhatóság megtagadta a választóképes polgárok összeirását, miután a választóképesség az adókivetésben megállapitott összeg után határozandó meg. Az adó meg nem szavazása következtében pedig adókivetés nincs. A legtöbb adót fizetők névsorának összeállitását sem lehet ilyképen feltüntetni s őket a virilis (legtöbb adófizető) alapon a lajstromba fölvenni.



Kun-félegyháza az adófizetés elfogadását megtagadta

 

Kun-Félegyháza szeptember 18-ikán rendkivüli közgyülést tartott.
Hosszabb vita után utasitotta adóhivatalát, hogy az állami adókat ne fogadja el. Hivatkozik az 1867-iki 10-ik törvényre, amely az országgyűlés által meg nem szavazott adókat törvénytelennek nyilvánitja. Hivatkozik a már hónapok óta fennálló törvényen kivüli állapotokra.


A mi most jeleztetik, – igy folytatja – az nem egyéb, mint az országnak hallgatag módon az abszolutizmus állapotába való sülyesztése.
Az önkormányzati testületeknek első rangu kötelessége, hogy az alkotmány épsége és a törvények ereje felett őrködjenek, különösen pedig, hogy saját hatósági közegeik eljárásának törvényessége felett a legszigorubb ellenőrzést gyakorolják. Ennek következtében a képviselőtestületi közgyűlés elrendelte, hogy a városi adóhivatal közegei semminemű állami adót be ne szedjenek mindaddig, mig azon adót a törvényhozás meg nem szavazza.

Budapest törvényhatóságának legközelebbi ülésén szintén inditványt adnak be az adókivetés és a beszedés megszüntetéséről. Az inditványt már bejelentették.


Öt millió adóhátralék

Torontálmegye közigazgatási bizottságának a napokban tartott ülésén, Langer pénzügyigazgató azt jelentette, hogy a legutóbbi három adónegyedben alig fizették be a kint levő adópénzek felét, ugy, hogy ezidőszerint öt millió adóhátralékot lehet megállapitani. Dellimanics Lajos főispán rámutatott azokra a kellemetlenségekre, a melyeknek az ex-lex állapot megszünése után a közönség az adóbehajtás által ki lesz téve.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98