Dtum
Login with Facebookk
1903 | Szeptember

A budavárban talált csontvázak

A budavári koronázó Mátyás-templom környékének rendezésekor és a Halászbástya fölásatása alkalmával megtalálták a régi dominikánus-templom alapfalait és kriptáját. A sírbolt mellett egy bástyaüregben óriási halmaz csontra és koponyára bukkantak.


Egyes lapok azt írták, hogy az üregben a Budavár visszafoglalásakor elesett törökök koponyája lett volna fölhalmozva. A régészeti társulat titkára dr. Szendrei János azonban megállapította, hogy az üreg a dominikánus-templom csontgyűjtője (ossariuma), a hová a kriptában elhelyezett tetemek csontjait tették el időnként, ha a sírbolt teljesen megtelt és az újabb temetkezésekre helyet akartak csinálni.


A dominikánus-templom a XIII-ik századból a XVII-ig a magyar uri családok temetkező helye volt és így a kriptában, illetőleg mellékhelyiségeiben régi úri családaink maradványai vannak felhalmozódva. A csontgyűjtőt egyelőre érintetlenűl hagyják, mert valószínű, hogy a csontok közűl sok régi becses ékszer és fegyver is kerűl elő. A csontvázakat dr. Török Aurél egyetemi tanár, az embertani muzeum igazgatója veszi vizsgálat alá.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98