Dtum
Login with Facebookk
1904 | Április

Megölt menyasszony

Budapesten április 7-ikén egy fiatal ember agyonlőtt egy fiatal lányt, a ki másnak menyasszony volt, aztán magát lőtte agyon. Mind a kettő azonnal meghalt. A gyilkosság oka a szerelem. A fiatal ember, községi jegyzősegéd, nem vehette feleségül a lányt, a ki már más menyasszonya volt, s ezért vette életét.


Bajsán a jómódu Szilvássy János községi jegyzőnél mint segédjegyző szerette meg Hátz Béla a jegyző egyik leányát. Flórikát. A fiatal ember árva volt, testvérei sem segítették.

 

A jegyzőnek két leánya nehányszor feljött Budapestre egy nagynénjükhöz, kinek a Múzeum-köruton az egyetemi épületekkel szemben, kivált a fiatalság által nagyon látogatott tejes boltja van, s itteni ismeretségökkel az egyik már nehány év előtt férjhez ment egy ügyvédhez, a másik pedig, Flórika jegyben járt egy fiatal mérnökkel.

 

Már mint menyasszony tért haza Bajsára, a hol Hátz Béla is udvarolt neki és a 22 éves leány vonzódni kezdett hozzá. Ezt meg is mondta atyjának, a ki erre Hátz Bélát elbocsátotta. Ez történt az idén február vége felé.

 

Hátz Béla feljött Budapestre. Remélte, hogy itt a nagy sokadalomban, majd hamarabb kap olyan hivatalt, a melyre megházasodhatik. Itt látta szintén viszont Szilvássy Flórikát, aki szokás szerint ismét feljött Budapestre, a hol gyakran találkoztak. Hátz azonban nem tudott álláshoz jutni.

 

A leány ápril. 7-ikén meglátogatta a fiatal embert. Hogy mi történt köztük, senkinek fogalma sincs. A szűk udvaron a revolverlövéseket hallották, melynek zajára összefutott a ház minden lakója. Az ajtó zárva sem volt és a leány csaknem a küszöbön feküdt nagy vértócsában.

 

Odább valamivel a férfi, a ki háromszor lőtt a lány arczába, noha már az első lövés halálos volt. Sok körülmény arra mutat, hogy a szerelmes pár halála nem közös elhatározásból származott, mert a leány jókedvűen távozott el hazulról.

 

Talán már maga is belátta, hogy Hátz nem bírván családot eltartani, legjobb lesz szülői tanácsát követni és szakítani akart a fiatal emberrel, a ki erre lelőtte, s aztán maga ellen fordította a fegyvert. A házbeliek már egy előbbi napon is hangos szóváltást hallottak Hatz szobájából.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98