Dtum
Login with Facebookk
1904 | Július

A háború hatása Oroszországban

Oroszországban a háboru sulyos következményeit nagyon megérzik a gyárak, iparosok és kereskedők. A kelet-ázsiai forgalom teljesen megakadt s így a gyárak legnagyobb része megszüntette foglalkozását, a melyek pedig még dolgoznak, azok is elbocsátották személyzetük legnagyobb részét.

 

A házi-ipar válságba jutott; egész vidékek népe kereset nélkül szükölködik. Az építkezés teljesen szünetel. De a tudományos pályákon levők is nagyon szenvednek a háboru miatt. Az orvosok, gyógyszerészek és ügyvédek alig képesek megélni. A kereskedelmi utazók, a kik az ország belsejében levő kormányzóságokban megfordultak, azt beszélik, hogy a lakosság helyzete kétségbeejtő.

 

Nagy az elkeseredés a tisztikar körében is. Az orosz tisztek meg voltak győződve, hogy az európai hadvezetés az első alkalommal fényesen fog diadalmaskodni az ázsiai felett és most a japán seregek egyremásra semmisítik meg az orosz hadakat. A megsebesült és fogságba jutott japánok még az utolsó pillanatban sem adják meg magukat, lövöldöznek, vagdalkoznak, míg az orosz katonák le nem szurják őket.

 

Ennyi elkeseredett hősiesség láttára az orosz tisztek már csak abban bizakodnak, hogy az orosz hadsereg számra tulnyomó és képes ujabb meg ujabb csapatokat vetni a harcztérre. Viszont Oroszország szabadelvű és szabadságra vágyó érzülete a czári önkény megtörését várja e háborutól, mely az orosz nemzetnek nem árthat, de a czárokat egy nagy számu nemzet és roppant birodalom uj kormányzatára kényszeríti, ha trónjokat megtartani akarják még bizonyos ideig.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
 Dosztojevszkij - Szegényemberek Dosztojevszkij - Szegényemberek
A figyelmesen olvasónak észrevevései mindig élesebbek, mint a...
Rovarok irtása vákuummal
A különböző káros férgeket és rovarokat mérgező hatású gázokkal...
Labda vagy korong Labda vagy korong
A Wiener Fislauf Verein még a nyáron átirt a BKE-hoz, abban az...
Készülődjünk a békére is Készülődjünk a békére is
Az elmult héten több oldalról hangzott el aggodalom a gazdasági...
Pétervárott is kitört az ellenforradalom Pétervárott is kitört az ellenforradalom
Bécs, október, 12. A Neues Wiener Tagblatt jelenti Kopenhágából:...
Rövidek Rövidek
Seeckt tábornok utóda, Heye tábornok, a hadsereg vezérkarának főnöke...
Alvó munkások a Vígszínház kapujában! Alvó munkások a Vígszínház kapujában!
Tizennégy férfi fekszik az uccán. Semmi bajuk: alszanak. Hat a...
Mesterversenyek Mesterversenyek
Régen, a millenium esztendejében volt Magyarországon az első és...
Az ótátrafüredi nemzetközi műkorcsolyázó verseny Az ótátrafüredi nemzetközi műkorcsolyázó verseny
Vasárnap befejezték az ótátrafüredi nemzetközi műkorcsolyázó...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98