Dtum
Login with Facebookk
1904 | Június

Spanyol bikaviadal Budapesten

Nagyon kedvelt nemzeti mulatsága a spanyolnak a bikaviadal. E czélra bizonyos apró testű, de igen dühös természetű bikákat tenyésztenek, melyek embert is alig látnak, míg fölnevelkednek. Az ilyen vad, szilaj bikákkal állanak szembe a viadorok, a közönség szeme láttára mindenféle vakmerő mutatványokat végeznek velük végre pedig leölik.

 

Egész különös, - rendesen igen nagy – nézőszínek – arénák – vannak e czélra a legtöbb spanyol városban építve, a közönség számára készült ülőhelyek mindenfelől körül veszik a tágas küzdő tért. a hol a viadalok végbe mennek.

 

A vadbika teljes sötét helyen van elzárva s innen bocsátják be egy ajtón a küzdő térre. A világosságra kerülő állat megpillantván a sok embert, de kivált a közelében álló viadorokat, még dühösebb lesz s bőgve toporzékolva tüstént neki rohan valamelyik ellenfelének.


Ez azonban egy ügyes ugrással kitér előle, míg a többiek vörös szöveteket lobogtatnak a bika előtt, hogy azt még jobban bőszítsék s újabb támadásra ingereljék. A bika megint támad rendesen ismét siker nélkül s csak ritkán történik olyan, hogy támadóját sikerüljön felöklelni, vagy falnak szorítani, mint az egyik képünkön is látható.

 

De még ez esetben is rendszerint megmenekül a viador, mert a küzdőtért környező korláton villámgyorsasággal átveti magát, társai pedig vörös szöveteikkel már ott termettek, hogy a bika figyelmét elvonják.


Az állat dühe a sok sikertelen támadás után egyre fokozódik, de természetesen fáradt is, majd szemlátomást megunja a harczot. Ekkor újabb játékot kezdenek vele. Egy vakmerő ember szemközt fut neki s azon pillanatban, mikor a bika fejét lehajtja, hogy döfjön, a viador már két, kis szalagokkal felczifrázott horgot döf a vállába.

 

A bika megint felbőszül s egymás után rohan a viadorokra, de ezek ügyesen félre ugrálnak a farkába és az oldalába kapaszkodnak, egy pedig egyenesen a szarvai közé ül, sőt van olyan, a ki ezen a helyen a szarvakba fogózva tótágast áll.


Szokták a bikát lóháton is támadni, midőn a lovas lándzsával szurkálja a bikát, de nem halálos sebet ejtve rajta, hanem csak hogy megsebesítse és bőszítse. Ilyenkor a lovak szeme mindig be van kötvem hogy a bikát ne lássák, mert különben nem lehetne velük bírni.

 

A lovas viadalnál már gyakran sikerült a bikákkal a lovat kihasítani, vagy lovassával együtt földönteni, de ekkor tüstént ott teremnek a vörös szövettel s annak lobogtatásával odább csalják a bikát, a lovas pedig ezalatt megmenekül: a lóval nem törődnek, mert az ilyen viadalra csak vén, keveset érő lovat szoktak használni.


Végre aztán mikor a bikát már soká hajszolták különféle módokon, következik annak a leöletése. A főviador, vörös szövet lobogtatással magára vonja a bika figyelmét s midőn ez rá rohan, az ügyes viador ebben a pillanatban a nyakába döfi egyenes, igen hegyes-kardját, mire az állat rögtön összerogyik.


Ilyen bikaviadalt mutatnak be közelebb Budapesten s, azonban itt a bikákat leöletni s durván kínozni nem szabad. Mindazonáltal a viadorok vakmerő ügyességén bizonyára lesz mit nézni.

 

Spanyolország egyik leghíresebb viadora meg is érkezett már társulatával Budapestre, egyik képünk oly öltözetben mutatja őket, a milyenben fel szoktak lépni. Bikákat is számszerint huszonnégyet egyenesen Spanyolországból hoztak, mert a mint állítják, nekik a magyar bikák nem eléggé vadak és veszedelmesek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A megszorult viador A megszorult bika A pikador veszélyben Bika leszúrása a viadal alkalmából
Cikk-ajánló
A betiltott Petőfi A betiltott Petőfi
Egy irodalmi est műsorából a rendőrség kihúzott hat Petőfi-verset....
Apróságok Apróságok
Kánikulai eszmefuttatás a girardi – szalmakalapról. Amióta a...
A MAFC téli versenye A MAFC téli versenye
A MAFC jól sikerült téli versenyeire örvendetes jelensége a szegediek...
Kis gazda rovat Kis gazda rovat
A vértetű ellen hasznos tanácsokat ad a „Gazdasági...
Rémuralom a Fokföldön Rémuralom a Fokföldön
Most már nincs kegyelem. Kivált a fokföldi fölkelőket bünteti...
A hályogról  1. A hályogról 1.
A szem betegségei között a különböző hályogok elég gyakoriak és nagy...
Gellért Oszkár - Egy lendületre Gellért Oszkár - Egy lendületre
Férfiak, férfiak, hogy' mondjam nektek el Egy lendületre mindazt a...
A világ legrejtélyesebb embere aki 28 városban született és öt városban van eltemetve 2.rész A világ legrejtélyesebb embere aki 28 városban született és öt...
Hogy Kolumbuss születési helye körül ilyen áldatlan zavar uralkodik,...
Nyilas tüntetés egy erkélyen
Tegnap délelőtt egy budapesti ház második emeleti erkélyén három...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98