Dtum
Login with Facebookk
1904 | Június

Az orosz-japán háború eseményei

Szárazon és vizen nagy eseményei vannak a háborúnak. Port-Artur fölmentésére Stackelberg tábornok vezetése alatt indított orosz sereget a japánok junius 14-ikén és 15-ikén, két napi elkeseredett harczban csaknem egészen megsemmisitették Vajangku környékén, 130 kilométernyire Port-Arturtól éjszakra.

 

Ez a harmadik szárazföldi csata volt, s mindenikben a japánok győztek. A Jalu folyó mellett nyerték az első nagy csatát, Kincsunál a másodikat, most a harmadikat Vafangkunál. Ezzel Port-Artur sorsa is megpecsételtetett. Nincs rá remény, hogy az oroszok elűzhessék a szárazföldről az ellenséget és segítséget vihessenek a szorongatott tengeri erődnek.

 

Kisérletet tett a vladivosztoki orosz hajóraj is, hogy eljuthasson a port-arturi kikötőbe s ott egyesüljön a tehetetlenné vált orosz flottával. Skridlov tengernagy három hajóval, a „Rosszija”, „Gromsboj” és „Rurik” czirkáló hajóval a hosszú tengeri út nagy részét meg is tette, kikerűlve a japán hadihajókat. Kárt is tettek a japán csapatszállító hajókban, de Port-Arturhoz el nem juthattak.


A Liaotung-félszigeten a vafangkui vereség után az oroszoknak nincs többé maradásuk. Stackelberg tábornok seregének maradványát Nodzu japán tábornok üldözi. Kuropatkin tábornok két hadosztályt küldött Stackelberg segítségére, nehogy elfogják a japánok. Mandsuriában már junius 16-ika óta a szokásos nyári esőzések megkezdődtek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Japán katonák lőgyakorlata A japán hadsereg alakulatai
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98