Dtum
Login with Facebookk
1904 | Május

Megszökött olasz miniszter

Néhány hét óta gyakran emlegették az ujságok Nasi volt olasz közoktatásügyi miniszter nevét, mert kiderült, hogy Nasi azt az időt, a melyet a miniszteri székben töltött, igen jól felhasználta – a maga érdekében.

 

Csalta az országot, a hol és a hogyan csak lehetett. Villát építtetett magának az állam költségén, a népoktatásra a költségvetésben szereplő összeget a maga czéljára költötte el és nagy körültekintéssel kikutatott és fölhasznált minden alkalmat, a mikor valamit elcsenhetett magának.

 

Kiderülvén a dolog, nagy lett a botrány, a melyet most még nagyobbra fog növelni az, hogy Nasi volt közoktatásiügyi miniszter megszökött. A képviselőház bizottságot alakított Nasi viselt dolgainak megvizsgálására. A bizottság május 5-ikén terjesztette a parlament elé jelentését, kimondván, hogy Nasi viselt dolgai a büntető bíróság elé tartoznak. Erre a jeles férfiú megszökött.


Az olasz képviselőház május 7-ikén foglalkozott a szomorú múltú miniszter dolgaival. Rövid vita után elutasították Bruniatti képviselő indítványát, hogy Nasi volt minisztert a szenátus, mint állami bíróság elé állítsák és helybehagyták a vizsgálóbizottság indítványát, mely szerint az iratokat a rendes törvényszéknek adják át és az felhatalmazandó Nasi üldözésére és letartóztatására. Ezt a határozatot egyhangulag hozták.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98