Dtum
Login with Facebookk
1904 | Május

Olympia

Mult kedden újabb ülést tartott a végrehajtó bizottság. Elhatározta, hogy körlevelet bocsát ki a testedző sporttal foglalkozó hazai egyesülethez, melyben ismerteti a saint-louisi versenyeket, a helyi próbaversenyeket és felhívja az egyesületeket a MOB. támogatására. Örvendetes tudomással szolgált, hogy eddig az angol-amerikai táncestély bizottsága 100 koronát, a Sportvilág kiadótársasága 100 koronát, a Tornaszövetség 50 koronát juttatott a bizottság céljaira.

 

Ezenkívül a MASz. is megszavazott 50 koronát és Budapesti Korcsolyázó Egyesület 200 koronát szavazott meg e célokra. Remélhető, hogy e példát úgy hatóságok, mint egyesületek és magánosok követni fogják és így hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar testedző sport méltóan lehessen képviselve a saint-louisi versenyeken. Elsősorban az állam támogatására van utalva a bizottság, de elhatározta, hogy más tényezőknél is tesz lépéseket.


A football-bizottság julius 3-án rendez a kiküldetés céljaira matchet, julius 10-én lesz az athletikai próbaverseny, julius hó 17-én pedig az úszó, Kemény Ferenc indítványát, hogy valamely ünnepély keretében egy hazai tornaegylet bemutassa a saint-louisi tornagyakorlatokat, a végrehajtóbizottság kivitel céljából áttette a tornászati bizottsághoz.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98