Dtum
Login with Facebookk
1904 | Március

Földrengés Magyarországon

A természeti tünemények egyik legborzasztóbbja, a földrengés általában ritkán és enyhén jelentkezik Magyarországon. Horvátországban, különösen Zágráb körül mutatkozott leginkább hosszú évtizedek alatt és nálunk Jászberény vidékén egyszer több napig. Április 4-ikén, húsvét másod napjának delén a Balkán-országokat átjáró, de szintén nem romboló földrengés elhatott Magyarországba is.  A déli részeken könynyen észerevehetően érezték.

Nagy –Váradon a hatalmas székesegyházban keletkezett újabb repedést is ennek tulajdonitják. A rengésdélelőtt 11 óra után mutatkozott. Budapesten is érezték itt-ott, a hol a földrengés századok alatt alig fordult elő. Budapesten a földingást némely észlelő szerint délelőtt tizenkettedfél órakor lehetett érezni. Szerintök a harmadik és negyedik emeleti lakásokon, a kik ültek, azok érezték, a kik álltak, jártak, semmit sem éreztek. A lökések körülbelűl 10 másodperczig tartottak kisebb-nagyobb időközökkel.

Az április 4-iki földrengést megfigyelte a budapesti földtani intézetben lévő obszervatórium és az ó-gyallai meteorológiai intézet földrengési obszervatóriuma. A földrengés, mely délkeletről jött, a megfigyelő készülék jelei szerint egyike volt alegtartósabbaknak, melyet a készülékek fölállitásuk óta mutattak.

Az első rengés 11 óra nyolcz perczkor a legnagyobb fokát érte el, a készüléknek 7 centiméternyi lengésével. A második, még erődebb lökés 11 óra 28 perczkor kezdődött s rendkívüli gyorsasággal 11 óra 41 perczig tartott; a készülék lengése 9 centiméter volt.

Az inga teljes nyugalma 1 óra 50 perczkor következett be; e nyugalom után egy órára, tíz perczig tartó gyönge végső rengést tüntet föl a rendkívül finom készülék.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Kiállítások Kiállítások
A háborúban nem hallgattak el a múzsák, beszédesebbek, mint valaha a...
A reichsratban ujabb botrányok várhatók A reichsratban ujabb botrányok várhatók
A reichsrátban a jövő évi költségvetés megszavazását s az egész...
A mezőgazdasági müszaki szolgálat A mezőgazdasági müszaki szolgálat
A helyes és okos földmivelés vezérelve az, hogy hogy a földmivelő...
Szenzációs fordulat a Lindbergh pörben: nem Hauptmann a gyilkos! Szenzációs fordulat a Lindbergh pörben: nem Hauptmann a gyilkos!
A Lindbergh- bébi elrablásának bűnpere szenzációs fordulathoz...
Kis gazda rovat Kis gazda rovat
Legkevésbé czélszerű a nagy elterjedésnek örvendő csalamádét, -...
A háborús táplálkozás és a vitaminok A háborús táplálkozás és a vitaminok
A háború okozta nehézségek sorában első helyen áll - a belső front...
Ismét egy herczegnő botránya Ismét egy herczegnő botránya
Németország egyik nagyfejedelemségének udvarából, a schwerini...
A temetkezési közüzem monopóliumának megtörése példátlan izgalmat okoz a városházán A temetkezési közüzem monopóliumának megtörése példátlan izgalmat...
Szerdán délután rendkivüli tanácsülés lesz a városházán és utána egy...
Vas-huszfilléresek a forgalomban Vas-huszfilléresek a forgalomban
A pénzügyminiszter julius 31-én adta ki rendeletét a koronaértékre...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98