Dtum
Login with Facebookk
1904 | Október

A benzinmótor a mezőgazdaságban

Már régebb idő óta észlelhető azon törekvés, hogy a mezőgazdaságban is – hasonlóan a többi üzemkörökhöz – az emberi és állati erőt, a mennyire csak lehetséges, a sokkal olcsóbb géperővel helyettesítsük. A nagy és középnagy gazdaságokban e czélra rendelkezésre áll a gőz-locomobil.

Nem így van a kisgazdaságoknál.
Sem a gőzlocomobil magas beszerzési és üzembentartási költségei, sem pedig a törvény által előírt vizsgázott gépész tartása nem fizeti ki magát. Ezért hazánkban már 10-12 évvel ezelőtt a kisgazdaságokban a petroleum-mótorokat kezdték honosítani. Midőn azonban 1896-ban a mótorüzemekhez használt benzint törvényesen adómentessé tették, míg a petroleum ezt a kedvezményt nem nyerte el, általánosságban a petroleum-üzemről a benzinüzemre tértek át. 

A mótor szerkezete ezáltal semmiféle lényeges változást nem szenvedett, de az adómentes benzin alkalmazásával a munka oly olcsó lett, hogy természetes következménykép a benzinmótorok gyors és széleskörű elterjedését vonta maga után. 

Így például azelőtt egy kis cséplőgépnél 4 lovat kellett a járgányba fogni, míg ma ugyanezt a munkát egy 3 lóerejű benzinmótor végzi el.
Ez a mótor óránkint a legrosszabb esetben is csak 1 1/4 kilogramm benzint használ el. Tehát a napi 12 és fél kilogramm benzin kerül (a benzin kilogrammja 16 fillér) 2 koronába, a mi hasonlíthatatlanul olcsóbb, mint 4 lónak az eltartása. A takarmánykészítő gépek elhajtásánál meg éppen nélkülözhetetlen a 2-3 lóerős benzinmótor minden rendezettebb gazdaságban. 

De éppen olcsó üzemekénél fogva már nemcsak a kicsiny, hanem az erősebb üzemekben is mindjobban helyet foglal a benzinmótor.
Sőt oly helyeken is, a hol eddig kizárólag a gőzlocomobilok dolgoznak, egymásután szorulnak ki a benzinmótorok sokkal gazdaságosabb üzeme miatt. Ma már gyakran használnak 50”-os dobbal bíró cséplőgépek, valamint vízlecsapoló-telepek centrifugálszivattyuinál, fürészberendezéseknél stb. benzinlocomobilt, nemcsak a benzinüzemeknek a gőzüzemeknél lényegesen olcsóbb volta miatt, hanem a miatt a nagyon kedvező körülmény miatt is, hogy a benzinlocomobilok oly könnyűek, hogy azok szállítása egyik helyről a másikra könnyen és gyorsan megtörténhetik. Lehet velük benn a községben is dolgozni, mert szikrát nem hánynak és kezelésükre elég egy napszámos is. 

Vízben szegény vidékeken, vagy ott, a hol a víz nagyon sok kazánkövet rak le, a gőzlocomobil alkalmazása nehézségekbe ütközik, míg a benzinmlocomobil ugy a hűtővíz mennyiségét, mint minőségét illető igénytelensége miatt kitűnő szolgálatot tesz. 

A javítások és tökéletesítések, a melyek az utóbbi évek alatt a benzinmótorok előállításánál életbe léptek, legnagyobbrészt odairányultak és azt eredményezték is, hogy a benzinfogyasztás ma lényegesen csekélyebb mint azelőtt volt. 

Örvendetes esemény, hogy épen egy hazai czégnek sikerült a legnagyobb eredményt elérni e téren.
A Ganz és társa gépgyár r. t. által előállított Bánki-féle benzinmótorok kevesebb benzint fogyasztanak, mint bármely más bel- vagy külföldi benzinmótor.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A 25 lóerős Bánky-motor A Bánky-motor korabeli hirdetése
Cikk-ajánló
Egyenlőség a halál előtt Egyenlőség a halál előtt
Az egyenlő veszedelem bizonyos lelki egyenlőséget teremtett a...
Kertész Adi temetése Kertész Adi temetése
A múlt héten temették el Siarbrückeni izraelita temetőben a...
Amit a vérerek betegségeiről tudni kell, az érelmeszesedés Amit a vérerek betegségeiről tudni kell, az érelmeszesedés
Az érfal rugalmasságának elvesztése jellemző arra az érbetegségre,...
Olyan vagyok, mint egy szegény eb… Egy óra Isadora Duncan-nél Olyan vagyok, mint egy szegény eb… Egy óra Isadora Duncan-nél
Egy kétes hirü szálloda második emeletén lakik Isadora Duncan, az...
Ma vonják felelősségre az első vevőt az uzsora biróságon Ma vonják felelősségre az első vevőt az uzsora biróságon
A budapesti büntetőtörvényszék, mint uzsorabiróság hétfőn Korpáfy...
Przemysl leltára Przemysl leltára
Hányan voltak Przemyslben? A "Magyar Távirati Iroda" jelenti a...
Muzsikáltam királynak, cigánynak, szegénynek, gazdagnak Muzsikáltam királynak, cigánynak, szegénynek, gazdagnak
Ma ünnepli huszonöt éves prímási jubileumát Magyar Imre, a világot...
A nagyitó művészet világáról A nagyitó művészet világáról
Egy anatómiai preparátum sok esetben valóságos csodaműve a...
Az olasz fronton Az olasz fronton
Ujra meg ujra vissza kell térnünk az olasz harctér jellemzéséhez. Nem...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98