Dtum
Login with Facebookk
1904 | Szeptember

Letartóztatott automobil

A mult hét egyik napján a győri és komáromi rendőrséget táviratilag arra szólította föl a magyar-óvári szolgabíróság, hogy tartóztasson föl egy vörös automobilt, mely egy embert halálra gázolt, azután tovább száguldott.

 

A komáromi rendőrség az ácsi országúton föl is tartóztatta a vörös automobilt, mely elől az utat sorompóval zárták el. Az automobil még így sem akart megállni, hanem neki ment a sorompónak és gépezete elromlott.

 

Egy fiatal ember ült rajta, a ki azonban egy szót sem tud magyarúl, és csak franczia tolmács útján beszélhettek vele. Gróf Sigray Antal szolgálatában áll mint tisztviselő, neve Marcelino Giovanni és Párisból jött a gépkocsin és Sigray grófhoz szeretne menni. Azt tudja, hogy a gép elütött egy embert, de nem tudja, mi történt vele.

 

Marcelinot és a vörös automobilt bevitték a rendőrséghez, onnan pedig a királyi ügyészséghez, a hol az automobil is, mint bűnjelt visszatartották. A gépkocsi Ördög György jómódu kimlei gazdát ölte meg.

 

A gróf ügyvédje, dr. Kaucz Lajos utján negyvenezer korona kaucziót ajánlott a komáromi törvényszéknél, ha a kocsivezetőt szabadlábra helyezik. Az ügyészség nem adott helyt a kérelemnek s az ügyvéd föllebbezetett a kir. táblához.

 

A gróf automobilját mindaddig, a míg a főtárgyalást meg nem tartják, bűnjelként őrizik a bíróságnál, ha a bűnöst nem helyezik szabadlábra. Marcelino ellen gondatlanságból eredő, halálthozó sulyos testi sértés bűntette miatt indítottak eljárást, miután az elgázolt ember a helyszínén meghalt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98