Dtum
Login with Facebookk
1905 | Április

Mi újság?

Fizikai laboratórium

Irta Makay István pápai ref. főgimnáziumi tanár

Szerzőnek czélja az volt, hogy a középiskolai tanárok kezébe olyan könyvet adjon, mely segítségükre legyen a fizika tanításánál oly fontos kisérletek bemutatásánál. És a könyv csakugyan alkalmas arra, hogy a kisérletekben gyakorlatlanabbak munkáját megkönnyítse.

Két részre oszlik, és az általános utmutatások után ábrákkal is megvilágosított példákat sorol fel a fontosabb kisérletekre vonatkozólag. A munka négy kötetben a Lampel-Wodianer részvény-társaság kiadásában jelent meg s ára 12 korona.

Orvos és közönség

„Orvos és közönség” czímű füzetében dr. Agyagási Károly figyelemreméltó dolgokat mond el az orvosoknak egymás közti, valamint a közönséghez való viszonyát illetőleg. A füzet Marosvásárhelyt jelent meg, ára egy korona. A tiszta jövedelmet a szerző jótékony cézlra szánta.

Spiritiszta könyv

„Tanulmányok a szellemvilágról” czímmel, irta báró Vay Ödönné sz. Wurmbrand Adelma grófnő, fordította Szy Zsigmond. Hajduböszörményben jelent meg Szabó Ferencz nyomdájában, ára 5 korona 50 fillér.

Az Akadémia üléséről

A Magyar Tud. Akadémia április 11-iki ülésén Than Károly elnöklete alatt szaktudományi előadásokat tartottak. Zimányi Károly „Az alsósajói cinnabaritról” olvasott föl székfoglaló értekezést. Ismertette kristálytani és optikai vizsgálatainak eredményét.

Az egykor hires és jól jövedelmező higanybányában előforduló kristályosodott cinnabarit gyönyörű szinével, átlátszóságával és alakjainak szép kifejlődésével tűnik ki.

Utána dr. Hoór Mór terjesztette elő az Akadémia megbizásából a dielektromos utóhatásokra vonatkozóan végzett s több évre terjedő megfigyeléseinek eredményeit. Végül Rados Gusztáv mutatta be Bauer Mihály egy arithmetikai dolgozatát.

Bemutatta továbbá Dienes Pál budapesti gimnáziumi tanárnak a függvénytan körébe vágó kérdésekkel foglalkozó értekezését.


Az Országos Közegészségi Egyesület

Az Országos Közegészségi Egyesület április 12-iki közgyűlésén dr. Ilosvay Lajos műegyetemi tanár utalt az egyesület hivatására: egészségügyi intézkedésekkel a nép nagy halálozását csökkenteni.

Már mutatkozik is siker, noha Magyarországon még mindig rövidebb életűek általában az emberek, mint a mívelt külföldön. Különösen tudósaink, jeleseink, halnak el korán, a haladásra való törekvés hevében nem gondolván meg, hogy gyorsabban élnek, mint mások.

Az iskolákban az egészség követeléseit az egészségtan tanitását nagyobb mértékben kellene érvényesíteni. Dr. Gerlóczy Zsigmond főorvos, egyesületi titkár az évi jelentésben különösen kiemelte, hogy a főváros új építési tervezetet készített, az iskolai tanítást az egészség követelése szerint szabályozza.

A közgyűlésen szót emeltek a levélhordók egészségének védelmére is. Az egyesületnek öt vidéki osztálya van már.

Új éjszakisarki expediczió

Amerika milliomosai és milliárdosai egész lázzal támogatnak minden szándékot, mely az éjszaki sarkon elsőnek az amerikai lobogót akarja kitűzni. A jövő tavaszszal Fleischmann new-yorki milliomos testvérével együtt vezet expedícziót az éjszaki sarkhoz.

Mágnes pasztilla

„Mágnes pasztillá”-t csakis oly férfiak rendeljenek (öregek, fiatalok), kik érzik magukban, hogy lassankint fogy a férfierő. Általános gyengeségben és teljes tehetetlenségben szenvednek. Hatás biztos! Egy doboz ára 4 korona kimerítő leírással. Központi főraktár Erényi Béla Diana gyógyszertára, Budapest, Károly-körút 5. szám.

Marokko szultánja

Marokko szultánja nagyon különcz ember. Legújabb kedvtelése a fényképezés, de ezt ugyancsak különös módon űzi. Fényképező gépje aranyból készült, s Londonban vásárolta, 40,000 koronáért. Fénykép-papirokat Párisban vett 8,000 koronáért. Egy esztendő alatt körülbelől 150,000 koronát adott ki fényképészeti anyagokra.


A scheffieldi vasgyárakban

A scheffieldi vasgyárakban az angol tengernagyi hivatal által kitűzött tizezer font sterilinges díj elnyerésére egy oly hajóvért előállításán dolgoznak, melyet még a legnagyobb lövegek sem lyukaszthatnak át. A legújabban készült nickel-aczéllemezek nem felelnek meg egészen a czélnak, de a közönséges aczéllemezeknél sokkal erősebbek.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98