Dtum
Login with Facebookk
1905 | Augusztus

A háboru és a béke-tárgyalások

A harcztérnek nincsenek említésreméltó eseményei, sőt hire jár, hogy fegyverszünetet kötnek. A japán hajóhad a kelet-ázsiai tengerpartokat és Kamcsatka félszigetet fenyegeti. De mindez, valamint a japánok félelmes hadi állásai Mandsuriában, a béketárgyalások kiegészítő része és nyomatéka.


A portsmouthi béketárgyalások augusztus 18-ikával eljutottak a döntő fordulathoz, azokhoz a föltételekhez, melyeket addig a tárgyalás alatt félretettek, utoljára hagytak, mert nem birtak azokon megegyezni. És a mint később elővették, megint nem engedett egyik fél sem.

 

Az oroszok nevében Witte nagy hévvel tiltakozott a japánok legfőbb négy követelése ellen. Ezek: Sachalin sziget átengedése; hadi kárpótlás fizetése; a kelet-ázsiai orosz tengeri haderő korlátozása; a semleges kikötőbe menekült orosz hadihajók kiszolgáltatása. Az augusztus 18-iki ülésben a japániak igyekeztek az oroszokat rábeszélni arra, hogy a kelet-ázsiai orosz tengeri erő leszállításának bevégzett tényét elvben ismerjék el. Erre Witte kijelentette, hogy Oroszország azt, hogy mire képes, maga tudja a legjobban megitélni.


Sachalin sziget átadásáról, hadikárpótlás fizetéséről a japániak tudni sem akarván, augusztus 18-ikán a tanácskozásokat megszakították, de nem végképen. Azokat a pontokat, melyeket elfogadtak s azokat, melyekre nézve meg nem egyezhettek, egyelőre jegyzőkönyvbe foglalták és elhatározták, hogy kormányaiknak jelentést táviratoznak.

 

A tárgyalásokat csak augusztus 22-ikéig napolták el. Némelyek reménytelennek tartották a helyeztet, mások nagy bizalommal teltek el, s augusztus 22-ikétől jó fordulatot vártak. Roosevelt elnök sürgősen magához kérete az orosz békeköveteket, hogy fontos körülményről értesitse őket. Roosevelt közbelépése bizonyára nem kis, és nem mulékony okokból történhetett. Az amerikai elnök közbelépésétől a kölcsönös engedékenység elérkezését várták.


A harcztéren a két hadsereg közt még előörsi csatározások is ritkán fordulnak elő. Nem valószinű, hogy a béketárgyalások idején ütközet lesz, mert mindkét részről elismerik, hogy a Ojama Linevics tábornokot ütközetre kényszerítené, amelyben esetleg sok ezer ember elpusztulna, Japán kétségkivül elvesztené tekintélyét az egész világ előtt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98