Dtum
Login with Facebookk
1905 | Augusztus

Edvárd és Ferencz József

Edvárd angol királynak a marienbadi fürdőbe utaztában uralkodónknál tett látogatását politikai tekintetben jelentéktelennek tüntették fel, de ez a felfogás nem felel meg a tényállásnak. Két izben, órákon át bizalmasan beszélgetett egymással a két uralkodó s e beszélgetés egyik fő tárgya újabb tudósítások szerint az a rendkívül feszült viszony volt, mely Anglia és Németország közt kifejlődött.

 

Ferencz József egész befolyását latba vetette e feszült viszony megjavítása érdekében s ezzel jó szolgálatot tett az európai békének. Edvárd király visszautaztában sem fog találkozni Vilmos császárral, ellenben meg fogja látogatni Lobuet elnököt. Az angolok és németek közt uralkodó ellenséges hangulat minden alkalommal feltünő módon kitör, s a német és angol köztudatba egyre jobban befészkeli magát az a gondolat, hogy előbb-utóbb háborus leszámolásra került sok e két hatalmas nemzet között.

 

Az angolok nem tudják megbocsátani a németeknek kereskedelmi és ipari fölemelkedésüket, viszont a németeket, kik a világban terjeszkedni akarnának, végtelenül elkeseríti az, hogy mindenütt angol sorompókra akadnak s a világ felosztásánál nekik csak csekély értékű gyarmati birtokok jutottak, mivel elkéstek az osztozkodásról.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Ferenc József császár VII. Edward király és Alexandra királyné
Cikk-ajánló
 A sörényes juh A sörényes juh
Afrikának egyik legérdekesebb emlőse ez a vadjuh, mely a hegyes,...
Kelen pályarekorddal nyerte a mezei futóbajnokságot Kelen pályarekorddal nyerte a mezei futóbajnokságot
A mezei futóbajnokságokkal kezdődik a sporttavasz. Vasárnap délelőtt...
Ragyogó fejék Ragyogó fejék
A szezón estélyi és alkalmi ruháit fény és ragyogás jellemzi;...
Le a ragyogókkal! Le a ragyogókkal!
Mi az a ragyogó? Cifra, ragyogós cseh üveggyöngy, és rézlapocskák,...
Repülőgépek távolsági rekordja Repülőgépek távolsági rekordja
Bert Hinckler megdöntötte az úti repülőgépek távolsági rekordját....
Brit szabotázs Emdennél Brit szabotázs Emdennél
A holland határ közelében lévő északnémet kisváros, Emden közelében...
A tenger alatt járó hajók A tenger alatt járó hajók
Az emberi erő küzdelme a tovahaladásért szárazon és vizen nem merült...
„Kezdjék a gyilkos urak!” „Kezdjék a gyilkos urak!”
A drágaság nemcsak a magyar glóbusz problémája. Végig, egész Európán...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98