Dtum
Login with Facebookk
1905 | Augusztus

Drót nélküli táviró-állomás Fiuméban

Nagyon érdekes kisérletekhez lát Fiuméban a kereskedelmi mimiszterium posta és távíró szakosztálya, hogy a Marconi-féle rendszer alapján drótnélküli, radiotelegráf utján jusson összeköttetésbe az Adria tengeren keresztűl az olasz partokkal.

A fiumei kisérleteket valószinűleg októberben kezdik el s Hollós József műszaki tanácsos fogja vezetni, a kitől az önálló tervek erednek. Addig az előkészületek folynak.

Az Unió vegyipari részvénytársaság gyáránál 35 méter magas árboczot állitanak, a mely vasrudakkal összeköttetésben lesz a gyár kéményével, hogy szilárdabbul álljon.

Másik állomásnak a kisérleteknél a tengerészeti hatóság „Előre” nevü gőzhajóját használják, s annak árboczait meghosszabitják.

A kisrleteket a kereskedelemügyi miniszterium közegei végzik a táviróhivatal közvetitésével. Ezeket a kisérleteket a Faresina-csatorna felé először Cherso szigetéig, később túl az olasz partokra, Anconáig folytatják, annak megállapitása végett, nem lehetne-e Anconával radiotelegráf utján egyenesen érintkazésbe lépni.

A kisérleteket, ha kellő sikerük lesz, az Adria-társaság és a magyar – horvát tengeri gőzhajós-társaság egy-egy hajójával nagyobb távolságra is folytatják.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Az MTK ifjusági mezei versenye Az MTK ifjusági mezei versenye
A Szécsi-vándordíjas ifjusági mezei versenyt, amelyet tavalyelőtti...
Budapest fölött 1500 méter magasban, hó és jégkristályok között ebédeltek vasárnap a „Hungária”- ballon utasai Budapest fölött 1500 méter magasban, hó és jégkristályok között...
Vasárnap délelőtt nagy föltünést keltett Budapest fölött egy léggömb,...
Jávor Pál, a Vígszínház hősszerelmese feleségül veszi a dúsgazdag Landesmann – család elvált – asszony leányát, Landesmann Olgát Jávor Pál, a Vígszínház hősszerelmese feleségül veszi a dúsgazdag...
A közeli napokban érdekes házasságkötés színhelye lesz az V. kerületi...
Maria Orska Maria Orska
Csodálatos, megdöbbentő példánya volt annak a művésznek, akinél...
Zaleski Zaleski
Őszinte örömmel köszöntjük Magyarország fővárosában a lengyel...
Gróf Andrássy kijelenti Gróf Andrássy kijelenti
A nemzetgyülés szerdán kezdi meg a felsőházi törvényjavaslat vitáját...
Pénzbeli segély oláh iskolaknak Pénzbeli segély oláh iskolaknak
Régi panasz volt magyar részről, hogy a romániai kormány pénzbeli...
Világrekordot javított a német Ratjen és megelőzte Csák Ibolyát Világrekordot javított a német Ratjen és megelőzte Csák Ibolyát
Vasárnap folytatták a női atléták Európa-bajnokságát. A magasugrásban...
A debreceni Tóth győzött a tornász-válogatón A debreceni Tóth győzött a tornász-válogatón
Két válogatóversenyt tervezett a Tornaszövetség a március 30-i...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98