Dtum
Login with Facebookk
1905 | Február

Agyonlőtte a menyasszonyát

Agyonlőtte a menyasszonyát és magát. Pozsonyban egy úri családban borzalmas eset történt február 13-ikán. Leidenfrost János 66. gyalogezredbeli hadnagy, egy Csehországban állomásozó lovas kapitány fia, ki Pozsonyban menyasszony látogatására érkezett, agyonlőtte menyasszonyát, Kovalóczy Ellát, Kovalóczy Rezső állami főreáliskolai tanár 18 éves szép leányát.

 

Ungváron ismerkedtek meg s mióta Kovalóczyék Pozsonyba mentek, többször kért szabadságot, hogy meglátogassa. Jegyet is váltott vele, az esküvőt azonban késleltette az a körülmény, hogy nem volt meg a házassági engedélyhez a szükséges kauczió.

 

Leidenfrost ezelőtt három héttel Boszniából, a hol ezrede állomásozik, Pozsonyba jött azzal, hogy lemond tiszti ragjáról, hogy nőül vehesse menyasszonyát. A szülők azonban nem látták eléggé biztosítva leányuk jövőjét s biztatták a hadnagyot, hogy várjon még az esküvőre.

 

Leidenfrost ekkor elutazott, de február 10-ikén ismét Pozsonyba ment s ugy látszik arra akarta rábeszélni a leányt, hogy szökjék meg vele, menyasszonya azonban vonakodott követni vőlegényét s a különben is ideges embert ez ragadta végzetes tettére. A menyasszonyra intézett lövés halálos volt, Leidenfrost erre szíven lőtte magát. Egy percz sem kellett hozzá, hogy a két fiatal élet megsemmisüljön.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98