Dtum
Login with Facebookk
1905 | Július

A kereskedelmi miniszterium új államtitkára

A kereskedelemügyi miniszteriumba közigazgatási államtitkárrá Vörös László miniszter előterjesztésére a király Szterényi József miniszteri tanácsost nevezte ki. Szterényi, a ki önerejével és tehetségével küzdötte föl magát díszes állásaiba, s kiváló érdemeket szerzett a hazai ipar körül. 

E kinevezésen kívül a kereskedelemügyi miniszteriumban nagyobb mérvű előléptetés is történt, a mennyiben Vörös László kereskedelmügyi miniszter az 1904. évi költségvetés alapján a hosszabb idő óta üresedésben hagyott állásokat betöltötte. Az előléptetett tisztviselők julius 24-ikén testületileg tisztelegtek a miniszternél, kiknek nevében Szterényi államtitkár tartott beszédet.

Vörös László kereskedelemügyi miniszter köszönetet mondott a tisztviselői karnak az államtitkár által tolmácsolt ragaszkodásért s kérte, hogy nehéz munkájában kettőzött szorgalommal támogassák. A maga részéről is hangsulyozza a pártatlanság és elfogulatlanság szükséges voltát. A miniszter szavait éljenzéssel fogadták.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98