Dtum
Login with Facebookk
1905 | Június

Meghalt József főherczeg

Gyásza van nemzetünknek: József Főherceg, a legmagyarabb, minden ízében mienk, meghalt.
Széles e hazában nincsen szív, mely meg ne dobbanna, nincsen szem, mely szárazon maradna akkor, mikor utolsó utjára kísérjük ki őt, a királyi vérből származó, de szívének minden dobbanásával velünk érző, nagy lelkének minden megnyilvánulásában színmagyar királyi herceget.

 

Nem volt nemzetünknek törekvése, amelynek ő szószólója ne lett volna s nem volt a magyarság ügyének olyan mozgalma, amely elől ő kitért volna. Méltó fia volt nagy atyjának. Méltán siratja hát őt ez a nemzet.


Mi azonban kétszeresen érezzük a csapást: mert a magyar sport egy nemes pártfogóját, egyik leghatalmasabb támogatóját veszítette el benne.


Ő maga tevékeny és lelkes híve volt a testedző sportoknak. Évtizedek előtt ifjabb korában nap-nap után rendszeresen vívott s azok, akik szerencsések voltak vele összemérhetni kardjukat, megmondhatják, hogy a fenséges úr igazán kiváló volt a kardforgatásban.

 

A vívás mellett legkedvesebb sportja a lovaglás, a vadászat és a túrisztika volt. Még hófehér hajjal is egyike volt a hadsereg legelegánsabb lovasainak, fiatal korában pedig több díjlovagló és díjugrató versenyt nyert meg. Végtelenül szerette a természetet; nincs hazánknak nevesebb vidéke, melyet gyalog be ne járt volna.

 

Kitűnő vadász volt; golyója ritkán tévesztette célját. Bőkezű mecenása volt minden klasszikus sportmozgalomnak. Kedvelt egylete, a MAC. gyakran érezte fejedelmi bőkezűségét. Versenyein ismételten megjelent, azokra díjakat tűzött ki.

 

Legnagyobb alkotása azonban mégis a Margitszigeti Sporttelep létesítése volt, melylyel egy igazán klasszikus pályával ajándékozta meg a magyar sportot. Jóságos érdeklődéssel viseltetett e sporttelep minden ügye iránt s ezt az érdeklődést átpalántálta méltó fiába, József Ágost királyi hercegbe is, ki szintén mindenütt ott van, hol nemzeti sportunk a magyar faj erejéről, nemzeti dicsőségünkről tesz bizonyságot.


Áldás emlékére!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
József főherceg József főherceg ravatala József főherceg a halottas ágyon
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98