Az eddig ismert összes világitó testek közül, ökonómiájukat tekintve, első helyen állanak az úgynevezett kénesőgőzös lámpák. A kénesőt világitásra már 1675-ben kezdték alkalmazni.

Az első lámpát Hawksbee 1708-ban készitette el, ki az ivfényt vákuumban állitotta elő, de ezen lámpát csak fizikai czélokra lehetett használni, gyakorlatban nem volt keresztül vihető.

Way 1860-ban szintén készitett kénesgőgőzös lámpát, de ő már a kénesőt szabad levegőn hagyta égni. A feltaláló kisérletezés közben a mérges kéneső-gőzöknek esett áldozatul.

Arons-nak kéneső-elektródok között, alacsony feszültség mellett meglepő hosszuságu (60 cm) ivet sikerűlt előállitani, mely ivnél 61 volt az elektródok közötti feszűltség és 14 ampért vett fel.

Arons ezen kisérlethez egy 2 cm átmérőjü U alaku üvegcsövet alkalmazott, melynek két alsó szárában voltak elhelyezve a kéneső-elektrodrótok, tehát mint láthatjuk, ennél a lámpánál mindkét elektród kéneső volt. Arons volt az első, ki 1892-ben használható lámpát készitett.

A kéneső-gőzös lámpák elve a következő:

Veszünk egy üvegcsövet,melynek alsó kiszélesitett végébe eletród gyanánt kénesőt helyezünk el. Ezen elektród a cső aljába forrasztott platinahuzal által kerűl az árammal összeköttetésbe. Az üvegcső felső végén pedig egy fémelektródot alkalmazunk,melyhez szintén az üvegbe forrasztott platinahuzallal vezetjük az áramot. Magában az üveg elsejében vákuum van.

Ha most az igy elkészitett készüléket felrázzuk, azaz összeköttetést hozunk létre a fém- és kéneső-elektród között, akkor az ívfény keletkezik, mely nagy hőfokánál fogva a kénesőt elkezdi erősen gőzölögtetni és akkor az áram a keletkező gőzöket hozza izzásba az üvegcső teljes hosszában, mely intenziv világitó szalagot ád.