Dtum
Login with Facebookk
1905 | Március

Az 1838. évi árvíz emlékére

MÁRCZIUS 15-IKE nemcsak az 1848-iki események révén emlékezetes nap a magyar főváros s az ország történetében, hanem ama rettentő elemi csapás révén is, a mely az 1838-ik év márczius közepén Budapestet sújtotta s épen 15-ikén érte tetőpontját. A nagy árvíz, bár most 67 éve már, élénk emlékezetben van.

 

Azok közül, a kik annak idején tanui voltak, ma már nagyon kevesen élnek, de leirásokból sokan ismerik. E leirások közt a legszebb s legáltalánosabb ismert a Jókaié, „Kárpáti Zoltán” czímű regényében.

 

Ezen kívül is sokszor talál az ember leírást ez árvizől régi könyvekben, iratokban, még ma is látható emlékei pedig azok a kis kőtáblácskák, melyek nem egy pesti ház falába befalazva hirdetik, hogy moly magasan állott a viz 1838 márczius közepén a város illető helyén.

 

Legújabban művészi emlék is fogja őrizni e nagy szerencsétlenség emlékét: Holló Barnabás domborműve, mely most készült el s melyet a Ferencziek templomának Kossuth Lajos-utczai falába most illesztenek be. A dombormű főalakja báró Wesselényi Miklós, a kinek az árviz sujtotta lakosság mentésében tanusított önfeláldozó fáradozását Vörösmarty is megénekelte „Az árvizi hajós” czímű költeményében.


Maga Wesselényi is részletesen leirta az árviz eseményeit naplójában. A naplónak ezt a részét közli Kardos Samu báró Wesselényi Miklósról irt s legközelebb megjelenendő nagyobb munkájában. E leírást a munka szerzője rendelkezésünkre bocsátotta s ez után közöljük a naplónak az árvizre vonatkozó főbb részeit:

 

„Márczius 13-án délben indult meg a jég – irja Wesselényi, - darabig csendes méltósággal, robaj nélkül ment, később megállott s az emberek újra kezdettek rajta járni: öt órakor újra megindult, s nemsokára tornyosulni kezdett, valamint törni és forrni a jégtömegeket duzzadva emelő, s újra szétzúzó hatalma a dühöngni készülő Dunának.

 

A viz partjain már túllépett, a bőszült folyam a váczi töltést átszakította, de a jég folyvást haladván, a nézők csoportja, s majd mindenki azt hitte, hogy mérgét már kiöntötte. Ezen reményben szinházba mentem, s még nem vala vége a darabnak, midőn híre futamodott, hogy a viz már a városban van.

 

A Duna felé siettem; a viz még csak szivárgott a kis gáton. Haza menvén, lovat nyergeltettem: midőn a város piaczára értem, már omlott a hullám a Váczi-utczán lefelé; bajjal tudtam ezzel szembe, s csak nem végig, hasig lovagolni.

 

Már a német szinház s Dorottya-utcza is vizzel borítva valának. Gróf Károlyi Györgygyel Széchenyi István szállására lovagoltunk, onnan ki az országúton a linea felé, ezen még innen értünk oda, hol a viz a Therésia- és József-város felé kersztülszáguldott.

 

A viz apadására nézve kapott biztosítás folytán visszatértünk, s én azon hiedelemben, hogy bősz Dunánk ezen ijeszétéssel és látvány-adással be fogja érni, éjfél után hazamentem.


Márczius 14-én szerdán, reggel öt óra tájban a Belvárosba beindultam, hallván, hogy a városházánál csónakok vannak. A Kígyó-utczát már csaknem egészen viz alatt találtam, elébb térdig, majd övig gázolva haladtam s visszatérni már nem akarván, nyakig érő vizben értem a város-piaczra, hol egy ladikot sem találtam.

 

A siker nélküli feredésből alig léptem szárazra, midőn minden ruhám testemre kezdett fagyni, s mig Helmeczyhez értem a Trattner-Károlyi házban, - alig pár száz lépésnyi távolság, - már jégkéreg borított. Itt kénytelen voltam levetkezni, s hazaküldtem köntös után; azzal szolgám későn érkezett; mert egy darabig ladikkal kellett jönnie.

 

Mihelyt felöltöztem, csónakot keresni indultam. A Sebestyén-piaczon jövő, menő hajókat s temérdek népet láttam.


E szomorú reggelen hét óra után ladikra ültem. A Belváros utczáin eveztünk, s a Váczi-, Kis-hid-, Aranykéz- s más utczákból hordtuk a menekvőket a Sebestyén-piaczra. Szinte délig eveztünk benn a városban; ezen munka sem volt ugyan egészen hiában való; mert ha nem épen jelen, de sietve közelgő veszélytől sokakat megmentettünk.

 

A Sóház s Molnár-utcza felé, a lövőhely háta megett értünk ki a szénapiaczra; a református templom előtt, sebesen rohant a viz keresztül, de még oly kicsiny volt, hogy a hajóból kiszállva, azt egy darabig húzni kellett.

 

Innen az Üllői-útra mentünk, s több apró házak fedeleiről az embereket leszedtük. Nehány teher embert vittünk az ország-út még szárazban lévő részére (a Nemzeti Múzeum előtt) s ezeknek jó szolgálatot tettünk, mert a honnan kihoztuk, a ház nemsokára vizbe dőlt.


A József- és Stáczió-utczából harsogott a segélyért kiáltók lármája; ide siettünk és szerencsések voltunk sokakat megmenteni.


Már ekkor kezdettek a házak omlani s düledezni. Ezeknek ropogása, rohanása, a viz közt emelkedő porfellegek, a rémítő sikoltás, sirás, ordítás, borzasztó képét mutatta a dúló enyészetnek.

 

A Múzeum-, Ötpacsirta- s még sok más utczákból még igen sok ember életét megmentettük. Kieveztünk a Kerepesi-útra, s azon keresztül a Füzfa- és Síp-utczából rakódtunk meg egy párszor emberekkel, kiket a báró Prónay Albert lakásával szembe, a Huszár-ház mellett tettünk szárazra. Reggel óta kétszer is változtak evezőink. Ketten voltak, én eveztem, s kormányoztam.


Azalatt alkonyodni kezdett, s a borult égből köd és hózivatar szállott le, az estvét siettetni, s az éjet feketébbé tenni. Ennél borzasztóbb estvét és éjet soha sem értem. A düledékek, házromok, jégtömegek, bútorok, gerendák, s minden más akadályok közt csak alig s a legfeszültebb munkával lehetett a szűk utczákban haladni; bárhonnan jött, hol volt és hová igyekezett az ember, mindenütt a roskadó épületek s fedelek lezuhanása, - szétzúzással fenyegette.

 

Hol elől, hol hát megett, hol oldaslfélt omlott egy-egy épület össze. Csak ezeknek dörgő, ropogó, csörgő lármája nyomta el időről-időre a kétségbeesők sikoltozásait és segitségért márt rekedt bőgéseit.


Már csaknem 12 óráig szakadatlanul evezvén s dolgozván, átázván s elkényszeredve kifogytam erőmből; hajósaim is újra enni s nyugodni akartak, őket a munka további folytatására rá nem vehettem, s így kénytelen voltam Prónay szállásánál, hol alól fogadó van, kiszállani.


Tíz órakor szálltam megint vizre s a rémületek jelenetei közé. Jól fogott, hogy ez estve s az éjjel hajósaim mind gajdultak voltak; józanon bajosan mertek volna oly helyekre menni, honnan gyakran kellett a szerencsétleneket kihozni.

 

A haladást gátló akadályok mind inkább szaporodtak, s ezért nehogy a távolabb lévő nyomorultaktól elzárassak, elébb a legtávolabbi jajjok felé törtünk, s így a közelebb esdeklők mellett irgalom nélkül el kellett mennünk, de ama távollevőknek többnyire csak egy részét lehetett elhozni;

 

a végveszély félelmei közt hátramaradóknak gyakran becsületszavamat adtam, hogy semmi el nem tartóztat hozzájuk visszatérésemtől, s ez adott szó lehetetlenné tette visszatérő utamban másokra, s a leginkább megszorultakra hallgatni.

 

Oly szerencsés voltam (hála érette az egek Urának!) hogy sem a kiknek ily igéretet tettem, sem másoknál, kiket a romok tetején vagy düledező fedeleken voltam kénytelen hagyni, egyszer s késő nem jöttem, s rendre mind kimenthettem;

 

többször megtörtént ellenben, hogy házak s fedelek, honnan öregeket, asszonyokat, gyermekeket, csecsemőket szedtünk le, alig távoztunk velük egy kétszáz lépés vagy ölnyire, rémitő robajjal zuhantak az egy, sőt helyenként két ölesnél is mélyebb hullámba.


Mindezen rémítő jelenetek közt, - melyeknek eddig közepette voltam a hullámok tetején, - számtalan keservet s gyötrelmet, de sok édest s mennyeit is éreztem; átaljában pedig meg kell vallanom; így veszélytől s borzalmaktól körülvéve érzettem, hogy ily helyzet és munkásság az én elemem. Fejemet tisztábban fontolónak, véremet nyugodtabban folyónak s inaimat erősebbeknek talán soha sem éreztem.


Azalatt megvirradt s e szomorú reggelen, márczius 15-ikén, csütörtökön, a felkelő nap, halvány sugarait egy tengerre, s ezereknek abba temetett vagyonukra és rom-tömegre terjesztette.

 

Hol még 24 óra előtt munkás polgárok, boldog családok köszöntötték életadó feltünését, ott most a szélesen terjedt hullámsír felett mély csend függött, mit olykor csak a még gyéren álló házak zuhanása s imitt-amott hangzó segítségkiáltás szakított meg. Bútorok úsztak a romok közt, és mindennemű portékák, sok véres verejtéknek gyümölcsei, s azok közt vizbe fúlt lovak és marhák.

 

Tükrök, családi képek, zongorák, ágyak, ágyneműk, bölcsők, gerendák, ládák, kapuk, czifra ruhák, kalapok, fegyverek borzasztó vegyületben lebegtek a vzen, vagy függtek a düledékeken, mint a bőszült elem kegyetlen szeszélyének játékai; s mindezeknek tulajdonosai vagy a romok közé temetve, vagy inségük s veszteségük marczangoló érzésére megmentve. Számtalan kutyák ordították a tóduló árból még kinyúló fedéltöredékeken, vagy deszkákon keresve menedéket.


Mind ma, mind a mult éjjel legborzasztóbb volt az, hogy sok ház előtt kellett elmenni, melynek kapuján a szinte boltozatjáig emelkedett viz miatt beevezni nem lehetett, s az épület hátulsó részéből harsogó kiáltásokat kellett hallani, a nélkűl, hogy szerencsétleneken segíteni lehessen.

 

A József-várost majdnem egészen letarolva találtam, még sokakat láttunk veszély s utolsó inség közt küzködve s megmentetteket a Ludoviceumhoz több izben vittünk. Ezen gyászos másfél napunk számtalan, lelket rázó jelenetei közül sohasem fogok egyet, mely a Práter-utczában történt, elfelejteni.

 

Egy leroskadt fedél lebegett másfél öles viz felett, s e minden pillanatban lezuhanandó fedél tetején mintegy harmincz kétségbeesett volt; ezekhez néhány ölnyire egy emeletes háznak első fala még állott, s azon első falhoz egy fatornácz volt ragasztva, mely minden perczben roskadni készült harmincz személynél többől álló terhe alatt. Hajómra harmincznál több alig fért.

 

Mit tenni, kiken segíteni előbb? Mindkét helyről az asszonyokat, csecsemőikkel, gyermekeket s öregeket összeszedtem s a Ludoviceumhoz szállítottam.


Estve felé a viz már akkora volt, hogy Károlyi György házánál, kapuja közt hajóval a főgrádicshoz be lehetett evezni. Épen több megmentettel érkeztem be, midőn egy talpon hoztak egy szegény asszonyt, ki azelőtt alig egy pár órával szült.

 

A talp széles lévén, nem fordulhatott a grádicshoz, övig kellett a vizbe menni a szegény asszony kiemelésére, midőn paplanjánál fogva egy felől emeltem s vittem, ijedtében úgy megfogta karomat, hogy mind az öt ujja meglátszott. A szegény asszony gyermeke sehol sem volt, s azt csak másnap hozták el ismerősei, kik magukkal elvitték.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez 1 hozzászólás kapcsolódik!
A hozzászólások megtekintéhez kattintson ide!


Cikk-ajánló
A földmivelésügyi miniszter rendelete az uzsora elleni védekezésről A földmivelésügyi miniszter rendelete az uzsora elleni...
A földmivelésügyi miniszter legutóbb rendeletet küldött az összes...
Vidéki lapok hirdetései Vidéki lapok hirdetései
Jellemző, hogy mi mindent lehet látni mostanában a vidéki lapok...
Sűrített bor Sűrített bor
A Scientific American 1915. évi augusztusi száma nagyon nevezetes...
Franciaország már vasárnap válaszolt Hitler beszédére Franciaország már vasárnap válaszolt Hitler beszédére
Még sohasem történt meg, hogy a francia lapok Hitler beszédét teljes...
Kállay Miklós és Antal István Nyiregyházán Kállay Miklós és Antal István Nyiregyházán
Kállay Miklós miniszterelnök lelkes ünneplés közben szólalt fel s az...
Az angol király a Londoni Magyar kiállításon Az angol király a Londoni Magyar kiállításon
VII.Edwárd angol király a londoni magyar kiállítást váratlanul...
Herriot éles beszédében utasította vissza a német fegyverkezési követeléseket Herriot éles beszédében utasította vissza a német fegyverkezési...
Herriot miniszterelnök vasárnap nagy beszédet mondott a német...
Petróczy – Kármán – Zurovec – féle helikoptéra 3. Petróczy – Kármán – Zurovec – féle helikoptéra...
A fentiekben leírt 3 kötött csavarrepülőgéppel végzett kísérletek...
Radio-gyorstelegráfia Berlin és Budapest között Radio-gyorstelegráfia Berlin és Budapest között
Miután a Siemens-Halske-féle gyorstelegráffal a drótnélküli...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98