Dtum
Login with Facebookk
1905 | November

BTC-Cricketer 2:0

E hagyományos mérkőzés iránt már hetek óta megnyilvánult nagy érdeklődést nem csökkentette az a körülmény, hogy már az utolsó napokban köztudomásu lett az, hogy Berlin-Bécs match miatt a Cricketerek csak erősen tartalékos csapatot küldhetnek Budapestre, miután a csapat három legerősebb tagja ugyanakkor a bécsi válogatott csapatban játszott.

 

Ezrekre rugó közönség nézte végig a mérkőzést a millenáris pályán a mult vasárnap délután; sajnos csalódottan. Egyrészt a vendégcsapat volt gyenge, másrészt a BTC. hanyatlott. A Cricketerek teljesen fölforgatták csapatjukat, mely igy alig nyujtott sportszempontból élvezhetőt; a csapat egész játékmodorán látszott a tervszerűtlenség, az idegen kapkodás.

 

Viszont a BTC. csatársora, mintha csak elveszitette volna azt a kiméletlen erélyét, mely oly sok értékes győzelmet szerzett neki, ezuttal határozatlanul játszott a gólképességében hanyatlott. Ez az oka annak, hogy az elért gólarány éppenséggel nem fejezi ki hiven az erőviszonyokat, mert a magyarok végig határozottabb fölénynyel játszottak. – A bécsi football erkölcsökből persze a csapat nálunk is bemutatott egy kis kostolót. Egyik játékosuk annyira illetlenül viselkedett ugyanis a biróval szemben, hogy amiatt a mérkőzés majdnem félbeszakadt.


A két csapat a következő volt:

 

BTC: Tanay-Fehéry, Sárközi-Kisfaludy, Schaschek, Blazsek D. – Oláh, Drégely, Bosnyákovits, Horváth, Blazsek F.

 

Cricketerek: Hamann – Siems I., Grossmann – Dobita, Roland, Wagner – Seidl, Siems II., Krug, Weisz, Engl.

 

Maga a játék kevés érdekes dolgot mutatott. Csakhamar kitünik a magyarok fölénye, kik erősen ostromolják a bécsi kaput, melyet azonban a két hátvéd jól, a kapus pedig nagy szerencsével véd. A 36-ik percben Siems I. szóval megsérti a birót; e miatt ugy látszik, mintha a match félbeszakadna.

 

Végre azonban a bécsi bocsánatot kér s a félidőt aztán 0:0-al végzik. A második félidőben úgy látszik, mintha a BTC. visszaesne. Negyedóra mulva azonban már a magyar csatársor teljes hévvel ostromolja a bécsi kaput, mig végre Bosnyákovits a 35-ik percben megszerzi az első, majd nyomban rá kornerből Kisfaludy a második gólt a közönség óriási lelkesedése mellett. A közönség a bécsi csapatból különösen Wagnert rokonszenvesen üdvözölte.

Bíró: Szűcs Hugó (33 FC) volt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Wienna Cricket and Football Club csapata Budapesti Torna Club csapata
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98