Dtum
Login with Facebookk
1905 | Október

A Magyar Tudományos Akadémia Bolyai-jutalma

1903 január havában mult száz éve, hogy Bolyai János, a lángelméjű magyar mathematikus született. Ez évfordulót kegyelettel és büszkeséggel ültük meg; és méltán, mert Bolyai Jánost az ő örökbecsű műveiben nyilvánúló éles logikája, gazdag phantasiája, intuitiójának teremtő ereje már régen a mathematikai tudományok ama herosainak sorába emelték, kiknek neve a tudományok történetének egyik legdicsőbb lapján tündöklik.

Bolyai János mitsem túlzott, midőn nagy eszméinek megfogamzásakor a felfedezés mámorában így kiáltott fel: „új világot teremtettem”, mert azzal, a mit teremtett, a geometriát évezredes bilincsekből felszabadítván, a mathematikai és bölcseleti kutatásnak megmérhetetlen új tért hódított.

 

Bolyai születése századik évfordulójának ünnepe ily értelemben messze tullépte az országos ünnepek keretét: a nemzetközi tudomány ünnepnapja volt ez és hazafiui keblünket büszkeség dagasztotta, hogy az egész tudományos világ ünnepeltje édes hazánknak fia volt.

Ebből az ünneplésből a Magyar Tudományos Akadémia hozzá valóban méltó módon vette ki a maga részét.

 

Azt határozta ugyanis, hogy e halhatatlan tudósnak, valamint az ő mélyen gondolkodó atyjának és a tudományban mesterének, Bolyai Farkasnak, emlékezetére, első izben 1905-ben és ezután minden ötödik évben bárhol és bármely nyelven megjelent legiválóbb mathematikai vizsgálat szerzőjét, tekintetbe véve az illetőnek előbbi tudományos működését is, 10,000 korona „Bolyai-jutalommal” és éremmel tünteti ki.

 

Az érem egyik oldalát a Magyar Tudományos Akadémia és Budapest képe, a másik oldalát magyar felirat disziti.

Ha meghalt iró munkája itéltetik legjobbnak, az elhunyt örököseinek adatik ki a jutalom.
A jutalom odaitélése évében a Magyar Tudományos Akadémia III. osztálya legkésőbb márcziusi üléséből, két belső és két külső tagból álló bizottságot választ, mely október első felében, Budapesten egybegyűlve, határoz.

 

A bizottság saját kebeléből választja elnökét, ki a bizottságban szintén szavaz és szavazategyenlőség esetében szavazatával dönt. Ugyancsak a bizottság választja előadóját is, ki a bizottság határozatáról a dijat odaitélő összes ülés számára részletesen indokolt jelentést készit.

A bizottsági tagoknak szóba jöhető dolgozatai mind a bizottságnak határozatából, mind a jelentésből ki vannak zárva. A jelentés az Akadémiai Értesítőben jelenik meg; a Magyar Tudományos Akadémia gondoskodik azonkivül a jelentésnek külföldön is közzétételéről és a szövetkezett akadémiák számára való megküldéséről.

E szabályzat értelmében a Bolyai-dij az idén lesz először esedékessé, és feszült érdeklődéssel várják a hazai és külföldi tudományos körök az Akadémiától kiküldött Bolyai-bizottságnak döntését.

Mert mig egy részt e díjnak ily hivatott forum részéről való odaitélése a kitüntetettre nézve a legmagasabb tudományos elismerések egyikét jelenti, mely a legnemesebb ambiczió sarkalására is alkalmas, addig más részt a bizottság feladatának értelmében járva el, a lefolyt ötévi cyklus teljes tudományos termelését kell, hogy vizsgálata és itékezése körébe belevonja és kiemelvén e termelés egyéb legkiválóbb és legérettebb termékeit is, a tudomány fejlődésére legjobban kiható kutatások eredményeit, a mathematikai tudományok történetéhez is bizonyára becses és figyelemre méltó adalékot fog szolgáltatni.

Az idén esedékes Bolyai-jutalom odaitélésére az Akadémia König Gyula és Rados Gusztáv belső, Darboux Gaston és Klein Felix külső tagjaiból álló bizottságot küldötte ki.

König Gyula és Rados Gusztáv hazánkfiainak tudományos működése sokkal ismertesebb, semhogy erre szót pazarolnánk, de talán olvasóközönségünk érdeklődésére számíthatunk, ha a bizottság külső tagjainak tudományos egyéniségéről egyet-mást elmondunk.

Darboux Gaston nemcsak felette becses mathematikai kutatásainak hosszu láncza és alapot vető önálló művei révén, hanem mint a Faculté des sciences tudós tanára és mint a franczia tudományos akadémia örökös titkára a nemzetközi tudományos világnak egyik legkiválóbb alakja, a kinek, mint a szövetkezett akadémiák elnökének az egész művelt világ tudományt fejlesztő törekvéseiben vezérszerep jutott. Franczia szellemességet és világosságot német alapossággal egyesít magában; személyes szeretetreméltóságával pedig mindenütt tisztelőket és barátokat szerzett magának.

Klein Feliy, a göttingai egyetem nagyhirű professora pedig a német tudományosságnak egyik legfényesebb képviselője. Mint mathematikus, magasan szárnyaló eszméivel, mélyen szántó módszereivel, ritka sokoldalúságával minden esetre azok közé tartozik, a kiknek működése szaktudományuk fejlődésére a legmélyebb és legtartósabb hatással volt.

Klein egyszersmind fényes előadó, a kinek szemlélődései mindenkor philosophiai magaslaton állanak és a ki példátlan módon tudja tanítványait lelkesíteni és becses munkára serkenteni. A földnek nincs művelt országa, a melyben tanítványainak egész sora mesterüknek dicsőségét ne zengené.

A nemzetközi tudomány e két kiváló vezéralakja jött ide hozzánk tudományos Akadémiánk hivására, hogy fontos tudományos missióban a tudománynak czéljaival együtt Akadémiánk czéljait is előmozdítsák.

Akadémiánkat mindezekért csak elismerés és dicséret illeti. Mert ha igaz, hogy Bolyainkkal azért büszkélkedünk, hogy a miénk, volt és e mellett az egész világé is: akkor csak helyeslésünkre találhat az az elv is, mely Akadémiánkat a Bolyai-dij alapításában vezérelte, t. i. hogy ha igazi tudósok és a mint kell, jó magyar hazafiak akarunk lenni, akkor a tudományunk zászlóját oly magasra kell emelnünk, hogy azt az egész világon meglássák és annak az illő tiszteletet megadják.

Örömmel látjuk, hogy a midőn Akadémiánk ezt a halhatatlan Bolyai nevének jelében tette, a várt hódolat el nem maradt.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98