A nálunk leggyakrabban használt keresztnevek nagyobbára görögből, vagy héberből származnak s ezek jelentése többnyire meg is magyarázható pl. István = koszorús, Sámuel = halld meg Istent, de már a kevés magyar eredetűnek látszó keresztnév: Gyula, Árpád, Zoltán, stb. egykori jelentése homályos, míg a magyarnak gondolt Béla név nyilván szláv és fehért jelent.

Egyébiránt sok hajdan használt személynév, melyeknek jelentése is nyilvánvaló volt, ma már kiveszett, pl. Hajnal, Halál, Beteg, stb. Ugylátszik, hogy őseink nem igen válogattak benne, milyen nevet adjanak az ujszülötteknek, vagy egész természetesnek találták ezt, a mi ma már visszatetsző, vagy különösnek tűnik fel.

Még a mai arabok is szeretik az ilyen neveket, pl. a tavaly sokat emlegetett marokkói felkelő vezér Bu-Hamara neve nem mást jelent, mint: szamárfia.

Nagy mesterek az angol földmívesek a névgyártásban. Sokan arra törekszenek, hogy a keresztnév valami szépet, jót jelentsen, mert ez hitük szerint befolyással lehet az illető gyermek életpályájára is. Igy csinálnak aztán efféle neveket: Hit, Remény, Szeretet, Boldogság, Alázatosság.

De a vallás is nagy szerepet játszik a névadásban, a Biblia csaknem minden nevezetesebb alakja előkerül, sőt akad, a ki egész kegyes mondatot használ keresztnév gyanánt. Például egy földmíves ezt a nevet adta ujszülöttének: „If-Christ-had not-died-for-you-you-would-have-been-damned”: a mi magyarul ezt teszi: „Ha Krisztus érted meg nem halt volna, elkárhoznál”.